Közel 560 kilométeres hatótáv, 405 lóerő – újabb infók a Polestar 2-ről

0

Számtalanszor beszámoltunk már a teljesen elektromos Polestar 2 érkezéséről. Korábban még olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint a tisztán elektromos meghajtású modell egyetlen töltéssel 500 kilométer megtételére lehet képes, azonban a legújabb hírek szerint a gyártónak ezt is sikerül felülmúlnia.

Jonathan Goodman ügyvezető adott egy interjút az Autocar magazinnak, melyben elárulta, hogy a modell 560 kilométeres hatótávolsággal is elérhető lesz az ügyfelek előtt. Így szinte biztos, hogy a 405 lóerős teljesítménnyel és 40 ezer dollár körüli árral bemutatásra kerülő modellből több változat is készül.

Goodman szerint „A következő hét évben akár 30 millió elektromos autó is az utakra kerülhet, így ami így ami ma még csak egy kis szegmensnek számít, az később már mainstream kategória lesz, ott pedig nem árt, ha az autód design tekintetében is kitűnik a tömegből.” Ezért nem véletlenül fordítanak kiemelt figyelmet az általuk elkészített autók megjelenésének, ugyanis annak a későbbiek folyamán még nagyon fontos szerepük lehet.

Kíváncsian várjuk!

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!