Bulgáriában épül gyára az új német elektromos autónak

0

Szépen felpörögtek az események az egykori német márka, az e.Go háza táján, ami ma már Next.e.Go néven létezik és egy holland befektetői csoport tulajdonába került az elmúlt év szeptemberében. Csupán pár napja írtunk arról, hogy a márka otthonában, Aachenben indult be a városi kisautóból egy limitált széria (e.GO Life Next) gyártása, ami persze rögtön gazdára is lelt. Akkor még úgy álltak a dolgok, hogy a tömegtermelés is ott fog történni, ám most új hírek érkeztek a márka háza tájáról.

Bár hivatalos sajtóanyagot nem találtunk a gyártótól (még), de sok más hírportál mellett a Reuters is megírta a legújabb fejleményeket, így nem igazán lehet kétség azok tartalma felől: A Next e.Go 140 millió euró befektetésével Bulgáriában nyit elektromos autó gyárat, ahol az e.Go Life készül. Persze az élet addig sem áll meg Aachenben, itt még az idén további 500 e.Go Life készül, viszont a tervek szerint a bolgár Lovech városa mellé tervezett gyár majd csak két év múlva indul, így Aachen gyártói szerepe továbbra fontos a vállalatnak. Új hír, hogy az eddig egyetlen e.Go Life mellé bekerült egy e.Go Life Cross nevű modell is, melyről egyelőre semmilyen információ sincs.

A befektetésről a bolgár gazdasági miniszter, Kiril Petkov számolt be még szombaton a médiának. Elmondása szerint nyilatkozatát az együttműködési megállapodás aláírása után tette így tényekről számolhatott be. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy az üzem beindulásával közvetlenül 1000 új munkahely jön létre, de persze az esetleges helyi beszállítók által generált munkalehetőség csak fokozza az álláshoz jutók számát. Természetesen a megállapodásban az erős állami támogatás is szerepet játszott, hiszen a bolgár állam 3 körös támogatást ad a Next e.Go vállalatnak a gyár ottani megépítéséért cserébe, aminek teljes összege 34 millió euró. Az első kör akkor érkezik meg, ha beindul a gyártás, míg az utolsó részlet a gyártói kapacitás évi 20 000 darabos felskálázásakor érkezik meg.

Ali Vezvaei, aki a Next e.GO jelenlegi vezérigazgatója, így kommentálta a hírt: „Biztosítani akarjuk az embereknek az elérhető, tiszta és fenntartható mobilitást”.

Tudás tekintetében az alábbi adatokkal szolgál vásárlójának az e.Go Life:

  • 21,5 kWh kapacitás (nettó)
  • 11 kW AC fedélzeti töltő (a korábbi modellekben csak egy 3,7 kW-os volt)
  • 29 kW állandó, 57 kW csúcsteljesítmény
  • 122 km/h végsebesség
  • Kombinált WLTP hatótáv: 125 km
  • Kombinált WLTP fogyasztás: 18.3 kWh/100 km
  • Hosszúság: 3345 mm
  • Szélesség: 1747 mm
  • Magasság: 1588 mm
  • Tengelytáv: 2200 mm
  • Fordulókör: 9,9 m
Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!