A CUPRA nevet egyetlen olyan autósnak sem kell bemutatni, aki egy kicsit is érdeklődik a mobilitás iránt. 3 éve kezdett önálló életet élni a CUPRA, mint márka, előtte a Seaton belül ez a név testesítette meg a teljesítményre és a sportosságra hangolt életérzést. Ez a három év pedig bőven elég volt arra, hogy megtalálja saját útját a CUPRA is. A márkaigazgató Wayne Griffiths a jeles eseményen rendezett ünnepség keretin belül beszélt arról, hogy miként várható a CUPRA jövője.
„A CUPRA mindenkit meglepett ebben a három évben és még a pandémiás helyzet dacára is képes volt növekedést elérni. Ezen nagyszerű eredmények tudatában vagyunk biztosak a 2021-es év sikerében: idén a tervek szerint megduplázzuk a tavalyi év eladásaink volumenét, ezzel a vállalaton belül 10 százalékos részedést elérve.”
Tavaly a teljes CUPRA eladások 65 000 darabos számmal jelentek még és e-autós vonalon tovább evezve elmondhatjuk, hogy az elmúlt 3 évben 6 plug-in hibrid (CUPRA Leon, CUPRA Formentor, CUPRA Ateca és ezek variánsai) modellel bővült a paletta, itt a cégvezetés célja, hogy a hajtáslánc idén még inkább megerősítse pozícióit Európában, leginkább Norvégiában és Hollandiában.
A lényegi bejelentés csak ezután jött, miszerint idén készül az első nagy dobására a márka: érkezik ugyanis a tisztán elektromos CUPRA Born. Magát a koncepciót és az első terveket még tavaly mutatták be a nagyközönségnek, most már pedig azt is tudjuk, hogy bizony Zwickauban fog készülni ez az autó is, az ID.3 és ID.4, valamint az ID.5 mellett.
Érdekes módon a születésnapi rendezvényről beszámoló hivatalos sajtónyilatkozatban a Seat már csak CUPRA Born néven említi az autót és a képeken is ez a név van a rendszámtáblán! Hajtáslánc tekintetében a Seattól az alábbi infókat kaptuk tavaly nyáron, amikor a típus először ismertetésre került:
“A CUPRA Born a nagy teljesítményű 77kWh-os akkumulátorának köszönhetően egyetlen feltöltéssel akár 500 kilométer megtételére is képes lesz. A gyors töltés funkciónak köszönhetően mindösszesen 30 perc alatt 260 kilométer megtételére lehet feltölteni.”
Úgy tűnik, hogy a Cupra Born műszaki jellemzői hasonlóak a VW ID.3 felső kategóriájú verziójához, viszont más csomagolásban fog érkezni, illetve apróbb frissítésekkel is rendelkezni fog, mint például a Dynamic Chassis Control Sport funkciót, ami az autó teljesítményének növeléséért lesz felelős. Emellett a járművet ellátták még az úgy nevezett Head-up Display technológiával (HUD), amely a vezetés megkönnyítését szolgálja azáltal, hogy nem kell folyton a műszerfalra tekinteni.
Az esemény végén még elmondták, hogy a mérnökök erősen dolgoznak azon, hogy a CUPRA Tavascan Electric tanulmányautó is valósággá válhasson!