Feltörekvő elektromos autó márkák, 1. Rész: Weltmeister

0

A külföldi híreket olvasva úgy döntöttünk, hogy mi is elindítunk egy sorozatot, ami azt lenne hivatott bemutatni, hogy éppen milyen autógyártók próbálkoznak piacra lépni az elektromos meghajtással. Ezen gyártók közül is a kicsikre, vagy éppen a még csak szárnyaikat bontogatókra koncentrálunk, hiszen például egy NIO, vagy éppen a Lucid 2-3 éve szintén ebben a fázisban járt és nem sokan ismerték őket. Sok helyen olvasom, hogy az elektromos autó az új holland tulipánhagyma, de azért, ha valaki sikeres akar lenni ezen a téren, nem elég megvenni pár virághagymát…

 Mindazonáltal viszont most van a legkönnyebb dolga egy most piacra lépő vállalatnak, hiszen már számos, kész megoldást bérelhet licensz alapján és a gyártás is könnyen leszervezhető Kínában. Az már más kérdés, hogy akkumulátort honnan szerez, de ez is megoldható feladat.

Cikkünk első szereplője egy kínai márka, a Weltmeister. Ez egy, már létező autómárka, a WM Motor Technology Group Company Limited elektromos autós termékcsaládját jelöli. Az alapító és egyben vezérigazgató Freeman Shen, aki 2015-ben alapította a céget. Korábban a Geely és a Volvo vezetőségében volt pozíciója, így van rálátása az autóiparra.

A WM Motor főhadiszállása Sanghajban található, míg a kutatás-fejlesztés résleg Chengduban, továbbá egy régiós kirendeltségük is van Pekingben. Még egy saját üzemeltetésű gyárral is rendelkeznek 2016 óta, ezzel a kínai startup cégek közül ők rendelkeztek elsőként. Érdemes átfutni weboldalukat, sok érdekesség olvasható ott az autókról, a cégről és a gyártásról.

Ennek a WM Motornak az almárkája tehát a Weltmeister, profiljukban csak tisztán elektromos autók vannak, ami vélhetően így is marad a jövőben. A cég saját üzemeltetésű töltőhálózatot és hozzá tartozó szolgáltatáscsomagot is kínál GETnGO néven.

A cég egyre növekvő bevételekről és lassan a Sanghaji tőzsdére való bejegyzésről úgyszintén beszámolhat, ami azt mutatja, hogy ők is már tettek le valamit az asztalra, nem csak papíron léteznek. Jelenleg két autót tudnak felmutatni a kínálatban: EX5-Z (23 000 dolláros nyitóár állami támogatással, 520 km NEDC hatótáv) és nagyobb, akár 7 ülésesEX6 Plus (37 000 dolláros nyitóár állami támogatással, 520 km NEDC hatótáv). Mindkét autó a vállalat saját, AJAX nevet viselő padlólemezére épül.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!