Gyorsabb töltéssel és hatótávnöveléssel frissít a Volkswagen ID.3?

0

A VW ID.3 a következő évben néhány olyan frissítést kap, melyek jócskán megnövelik majd a felhasználók általános elégedettségét autóikkal kapcsolatosan. A hírek szerint például növelik a töltési teljesítményt, illetve mérsékelten ugyan, de hatótávolság-növekedést is tervez a gyártó a jövő év végéig.

A jelenlegi hivatalos specifikációk szerint az ID.3 az akkumulátor méretétől (45, 58 vagy 77 kWh) függően 50, 100 vagy akár 125 kW-os csúcsteljesítményt is képes felvenni egyenáramú (DC) töltőkről. Most azonban az Autocar egyik cikkében meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az említetteknél is gyorsabb töltésre lesz képes az első, MEB-padlólemezre szerelt elektromos Volkswagen nagyfeszültségű oszlopokról. Elképzelhető tehát, hogy 2021 közepe táján 130 kW-ra, 2021 végére pedig 170 kW-ra emelkedik az e-autó villámtöltése.

Ezekkel egyidejűleg 2021 végére várhatóan megnövekszik a hatótávolság is a szoftverfejlesztéseknek, a temperálás optimalizálásának és az akkumulátorcellák fejlesztésének köszönhetően. Ez körülbelül 38 megtehető kilométerrel jelent majd többet a 77 kWh-s akkumulátorral rendelkező ID.3 Pro S esetében. Ha pedig egy esetleges szoftverfrissítéssel sikerül növelni az autók töltési képességeit és hatótávolságát, ahogy azt tette a Tesla már korábban, az a siker egészen más szintre emelné a VW elektromos autógyártási teljesítményét.

A vállalat hazájában, Németországban az ID.3 egyre több változata érhető el, november óta például már az új alapváltozat is kapható. Az 58 kWh-s akkumulátorral rendelkező ID.3 Pro valamivel több, mint 34 000 eurós alapárról (16 százalék áfával) indul, ebben azonban még nincsen benne az a környezetvédelmi bónusz, mely a vásárlás során levonásra kerül. A Tour-csomag extrái nélkül az elektromos Volkwagen Pro S verziója szintén elérhető a német vásárlók számára.

Végezetül még egy jó hír a VW háza tájáról: egyre több jel utal arra, hogy az ID.3 a kínai piacon is debütálásra készül. Miután a közelmúltban kiszivárgott, hogy a VW 2021 végén Kínában kívánja piacra dobni az ID.3-at (melyet eddig csak Európában forgalmaztak), a kínai média néhány napja arról számolt be, hogy az ID.3-t egyaránt gyártja majd a FAW-Volkswagen, és a SAIC Volkswagen cégcsoport is, ahogyan teszik azt az ID.4-gyel is.

Rozsa Arpad
“Orvostanhallgatóként az egészség védelme mindennapjaim szerves részét képezi. A nyomaték és a hangtalan közlekedés mellett így kifejezetten fontosnak tartom, hogy ne szennyezzük azt a környezetet, melyben mindennapjainkat éljük.”