Megvalósulhat mégis a Musk-féle “szén-dioxid adó”?

0

A hagyományos autók gyártóit sokszor vádolják azzal, hogy jelentős részük van a Föld globális felmelegedésében, hiszen termékeik szén-dioxidot juttatnak a légkörbe a használatuk során. A fő bűnbakok a belsőégésű motorral szerelt személyautók, melyeknek az előállítsuk és szállítmányozásuk során keletkező szennyezés csak hab a tortán. Érdekes módon, amikor valaki az elektromos autók okozta szennyezést kezdi sorolni, mindig beleveszi a képletbe a gyártás során keletkező szennyezést is, míg, ha belsőégésű motorról van szó, ez valahogy mindig kimarad a beszélgetésből.

Elon Musk szerint viszont nem szabad ezt annyiban hagyni és igenis meg kell fizettetni a szennyező vállalatokkal az általuk okozott környezeti károkat. Ez lenne az általa csak „szén-dioxid adónak”, vagyis „Carbon Tax” -nek nevezett új adónem. Erről még 2015-ben beszélt a párizsi Sorbonne Egyetemen:

„El kell távolodnunk végre az adómentesen művelhető negatív folyamatoktól (untaxed negative externality), mert ez tulajdonképpen egy hatalmas mértékű támogatása a szén-dioxid kibocsátásnak.”

Egy ilyen klasszikus folyamat Musk szerint a belsőégésű motorral szerelt autók gyártása és forgalmazása. Véleménye szerint ilyen termékek árusítása van igazán erős és egyben negatív hatással a környezetre, amiért büntetést kéne fizettetni azok gyártóival. Számításai szerint éves szinten 5,3 milliárd USD értékben éri kár a Föld lakóit, különböző káros folyamatok révén, aminek okozója a túlzott CO2 kibocsátás.

Bár Musk nagy erőkkel népszerűsítette a lehetséges új adónemet, annak sajnos még a komolyabb kibontakozásra sem volt lehetősége. Köszönhetően a Trump-kormány legendásan erős ragaszkodásának a fosszilis energiahordozók irányába.

Az elmúlt 3 évben Musk nem is nagyon erőltette a dolgot, vélhetően sejtette, hogy süket fülekre találna az ötlete. Na de majd talán most? Az Egyesült Államok következő elnöke már szinte biztosan Joe Biden lesz, akinek felfogása pontosan az ellentéte Donald Trump látásmódjának.

A Business Insider magazin újságírója szerint ennek köszönhetően a téma visszatérhet a napirendre hamarosan, így azok az autógyártók, akik nem iparkodnak az átállással, az Egyesült Államokban is kemény pénzeket kell fizessenek, hasonlóan az Európai Unió szigorodó kibocsátási határértékei miatt nálunk érvénybe lépett büntetésekhez.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!