A Honda levédette a CR-Z típusjelölést

0

Az autóiparban nem szokatlan az, ha egy gyártó gondol a jövőre és látszólag semmilyen előzmény nélkül bejegyeztet szokatlannak tűnő, vagy éppen beszédes típusjelöléseket. Nyúlt már ehhez az eszközhöz a például a Volkswagen és a Mercedes-Benz is, igaz ők már egy ismert termékcsaládhoz kapcsolódó típusneveket védettek le. Előbbi az ID. , utóbbi az EQ paletta számtalan variánsát védette le. De érdekes módon a Volkswagen még ennél is tovább ment nemrég, csak ott a régi klasszikus modellek neve elé egy „e” betűt biggyesztve, ami nagy valószínűséggel az elektromos hajtáslánc jelenlétét bizonyítja.

Ennél izgalmasabb a móka, amikor nem tudni, mit rejt a levédetett típusjelölés. A Honda most ezen a pályán játszik, hiszen a Motortrend magazin szerint a japánok hivatalosan is bejegyeztették a CR-Z jelölést. Volt már egy ilyen típus a Honda kínálatában 2010 és 2016 között, ami egy mild hibridet takart, érdekes módon akár kézi váltóval is megvásárolható volt! Az akkori modellben egy négyhengeres, 1,5 literes benzinmotor adta az alapot, kiegészítve egy elektromos motorral, 130 lóerőt és 190 Nm nyomatékot biztosítva a sofőrnek.

A dolog érdekes része most jön, hiszen mi lehet az oka annak, hogy újra előkerült a CR-Z jelölés a Honda fiókjából? Pletykák szerint ennek jó oka van!

Az e-autózás iránt érdeklődő régi olvasóink talán még emlékeznek, amikor a Honda a 2017-es Tokyo Motor Show-n előrukkolt a ma már Honda E néven kapható elektromos kisautó első prototípusával. Az akkor még Urban EV néven futó kisautó mellett feltűnt a színpadon egy másik, sportosabb modell is, amit azóta sem mutatott be hivatalosan a Honda.

Idén márciusban volt némi mozgolódás az autó ügyében, de hamar elültek a hullámok. Most azonban ismét megmozdultak a pletykafészkek és szerintük ezt a modellt fogja a Honda a piacra dobni CR-Z néven. A jelenleg még Sports EV Concept néven futó prototípus és a már biztosan Honda E nevet viselő autók közös platformon nyugodhatnak majd, a kivitel kiválasztása pedig már csak a leendő vásárlón múlik!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!