Épphogy megjelent az első generációs EQC, úgy tűnik, a Mercedes máris a következő elektromos autóján dolgozik, sokkal hamarabb, mint azt bárki gondolta volna.
Az aktuális (és még mindig nagyon friss) Mercedes-Benz EQC a márka első sorozatban gyártott elektromos autója. Alig több, mint egy éve kezdték meg a sorozatgyártását, és annak ellenére, hogy ugyanarra a padlólemezre építették, mint a belső égésű motorral szerelt GLC modelleket, a Mercedes meglepően jó és versenyképes elektromos autót tudott létrehozni.
Mégis lehet, hogy nem lesz sokáig a márka járműpalettáján megtalálható ez a modell, mert a gyártó máris elkezdett tesztelni egy autót, ami úgy tűnik, hogy ennek a típusnak lesz a következő generációja. Még egy kicsit várnunk kell, hogy kiderüljön, megtartják-e az EQC nevet (valószínűleg igen), de a most megjelent kémfotókról feltételezhető, hogy az álca alatt a jelenlegi EQC utódja található.
Már az arányai alapján is egyértelmű, hogy ez egy teljesen más autó. Az aktuális EQC formailag szinte megegyezik a GLC-vel, és ebből a szempontból hagyományos autónak is tűnik. De ez a prototípus az autó teljes hosszához képest nagyobb tengelytávval rendelkezik, nagyobb az utastere, és rövidebb az orra.
Tulajdonképpen nem is úgy néz ki, mint amit ma SUV-ként ismerünk, inkább egy klasszikus családi egyterűre hasonlít, főleg oldalról. Egyes források szerint a Mercedes egy különböző igényeket kiszolgáló autókból álló EQC modellcsaládot tervez hamarosan elindítani.
Még nem ismerünk részleteket, de az egyik modell a meglehetősen furcsára sikerült R osztály kompaktabb (és teljesen elektromos) utódja lesz; lehet, hogy éppen ezt látjuk a kémfotókon. Az idő múlásával többet fogunk megtudni, hiszen ez az új EQC modell (és várhatóan további társai) állítólag 2022-ben forgalomba is fog kerülni.