Európa túlteljesítette Kínát az elektromobilitás piacán

0

Európa 2019-ben mintegy 60 milliárd eurót fektetett be az elektromobilitásba, ezzel szemben Kína „csupán” 17,1 milliárd eurónak megfelelő összeget.

A brüsszeli székhelyű, nonprofit Transport and Enviroment szerint Európa 2019-ben 19-szer annyi pénzt fektetett az elektromobilitásba, mint két évvel ezelőtt: akkor ez a szám még csak 3,2 milliárd euró volt. Összehasonlításképp Kína ekkor 22 milliárd eurót költött. 2019-ben azonban a kínai költségvetés 17,1 milliárd euróra csökkent. 

Tehát miközben a Kína elektromoblitásra szánt kerete pár milliárddal csökkent, addig Európában ez valósággal felrobbant.

Mi okozta ezt a hatalmas növekedést? Egy jelentős része a Volkswagennek köszönhető, aki elég nagy erőbedobással kezdett bele elektromos járművek gyártásába.

A lendület pedig várhatóan kitart, mivel az Európai Uniós válságkezelés fontos részének tartja az elektromobilitást. Bruno Le Maire, Franciaország gazdaság- és pénzügyminisztere így vélekedik:

Készen állunk arra, hogy támogassuk a járművásárlást, de a támogatás csak olyan járművekre lesz érvényes, melyek CO2 kibocsátása alacsony.”

Az európai autógyártók pedig ilyen járműveket fognak gyártanak, mivel nincs választási lehetőségük: az EU által meghatározott emissziós normákat be kell tartaniuk. Azonban az egyes tagállamokban további állami támogatásokra lehet számítani, melyek megkönnyíthetik a gyártók dolgát. 

Az EU irányelvek arra kötelezik a gyártókat, hogy 2021-re átlagosan 95 g/km-re csökkentsék a flottájuk széndioxid-kibocsátását. Ha ezt nem teszik meg, akár több milliárdos büntetést is kiszabhatnak rájuk.

A járvány elején az autógyártók lobbicsoportja még engedményekért küzdött Brüsszelben, ám végül a legnagyobb autógyártók azt mondták, hogy betartják az új szabályokat. 

Miközben az autóipar eladásai egyharmadával estek vissza, addig az elektromos autók eladásai 56 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest. 

A Volkswagen a következő négy évben további 33 milliárd dollárt akar belefektetni az elektromos járművek gyártásába. A céljuk az, hogy 2029-re már 75 féle elektromos modell legyen elérhető a kínálatukban. 

Időközben a járványra reagálva Kína is két évvel meghosszabbítja az elektromos autók támogatását és az áfamentességét. Peking célja az, hogy 15 év múlva az villanyautók piaci részesedése már 25 százalék legyen.