Ismét egy izgalmas Tesla frissítés érkezik

0

A Tesla elkezdte kitolni a legújabb frissítését, mely rengeteg újdonságot hoz magával, végre debütál a Fallout Shelter nevű videójáték, fejlődött a Tesla Theater, és még ezen kívül is több más izgalmas újdonság érkezik.

Tavaly nyáron, mikor megérkezett az autókra a Cuphead nevű autóversenyzős játék, akkor Elon Musk és Todd Howard, a Bethesda játékfejlesztő cégtől bejelentette, hogy a jövőben érkezni fog a nagysikerű telefonos játék, a Fallout Shelter Teslára szabott verziója is.

A Fallout című videójáték sorozatban, amin a Shelter is alapszik, egyebként a játékosok viselhetnek már korábban is „Tesla” páncélt, és használhatnak olyan fegyvereke, melyek elektromossággal működnek.

Most pedig kiderült, hogy a Fallout a legújabb, 2020.20-as frissítésben végre megérkezik.

A játék célja egyébként az, hogy minél hatékonyabban igazgassunk egy földalatti bunkert, annak lakóit boldoggá kell tenni, és meg kell védeni őket a külső betolakodóktól.

Természetesen a játékkal csak parkoló autóban lehet majd játszani.

Korábban a Tesla már elérhetővé tette az Xbox kontroller használatát, ám ezt a Fallout nem támogatja, ennek irányításához az érintőképernyőre kell hagyatkoznunk.

További érdekességek is éreznek még a 2020.20-as frissítéssel. Például Theater módban meg tudjuk állítani a videót, el tudjuk azt indítan, vagy akár kisebb részeket vissza tudunk majd játszani, mindezt a pedálok és a kormánykerék segítségével. Természetesen ez is csak parkolás közben fog majd működni.

Fejlesztették továbbá a TRAX nevű alkalmazást is, mely alapvetően egy autós zenei stúdió, amelyet a cég tavaly adott ki. Hozzáadtak egy új funkciót a hangok szerkesztésére, finomhangolására és már jegyzeteket is adhatunk hozzá.

Már vannak olyan szerencsések, akik megkapták, azonban napok-hetek kérdése és már mindenki számára elérhető lesz az új frissítés, ám mivel nem érint különösebben kritikus funkciókat, mint mondjuk az Autopilot, ezért lehetséges, hogy akár hamarabb is.

Ide kattintva csatlakozz a legnagyobb és legaktívabb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról.