A Tesla mobil szerviz egysége megjavított egy Ford F-150 Raptort egy Model 3 javítása közben

0

Az elektromos autók tulajdonosainak körében örökös téma az autók szervizelése és ez alól nem képeznek kivételt a Teslák birtokosai sem, így tehát a Tesla szervizek mindig is érdekes témának számítottak. Azonban abban mindenki egyetért, hogy a Tesla mobil szerviz szoláltatása meglehetősen nagy kényelmet nyújt a vásárlók számára. A Tesla mobil szerviz szolgáltatásáról azt egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy nagyon hatékony és kényelmes, ugyanis az olyan feladatokat, mint például a Hardware 3-ra való frissítés még a megrendelés napján teljesíteni szokták, így tehát rendkívül gyorsan oldanak meg feladatokat. 

Most azonban az is kiderült, hogy a Tesla mozgó szervizesei néhány esetben egészen extrém helyzeteket is bevállalnak, ha ez a megbeszélés alapján szükséges. Az egyik ilyen példát éppen a napokban tapasztalta meg egy amerikai Model 3 tulajdonos, Matthew Donegan-Ryan, aki a Swapcard ügyvezető igazgatója is egyben. Azért hívta ki a Tesla mozgó szervizét, mert a Model 3-án gumit kellett cserélni, ezt pedig nem tudta megoldani segítség nélkül. 

Donegan-Ryanről még annyit lehet tudni, hogy egy lelkes elektromos autó szerelmes, ugyanis rendelkezik egy Model 3 és egy Model X Teslával is. A Swepcard ügyvezetője a Twitter üzeneteiben kijelenti, hogy általában a Teslák valamelyikét használja, azonban vannak olyan ritka esetek, amikor egy pickupra van szüksége. Ezért továbbra is birtokol egy Ford F-150 Raptort, amelyet majd le szeretne cserélni egy Cybertruck-ra, amint az megvásárolható lesz. 

Éppen ebből kifolyólag alakult ki az az állapot, hogy Ryan Ford pickupja hosszú ideig nem volt használva, aminek következtében a jármű akkumulátora teljesen lemerült. Ryannek azonban olyan szerencséje volt, hogy a Tesla szakemberei nem csak a Model 3 abroncsait cserélték ki, de megbikázták a Raptor lemerült akkumulátorát is. 

Ryan otthonának megközelítése is már kihívást jelentett a Tesla szervizeseinek, ugyanis egy meredek és kanyargós felhajtón kellett felmenniük a furgonnal. Ez végül nem jelentett gondot a szakembereknek, végül sikerült megközelíteniük a házat. Miután befejezték a Model 3 abroncsainak a cseréjét, a szervizesek felajánlották, hogy ha már itt vannak, megjavítják a lemerült Raptort is, így egy csapásra két autóját javították meg Ryennek. 

A találkozó képei alapján a Tesla szakemberei gázüzemű kisteherautót használnak. A Tesla még mindig használja ezeket a járműveket, bár Elon Musk kijelentette, hogy a jövőben a szerviz járműveket is kizárólag elektromosra szeretnék cserélni. Ezen is nagyon sokat segíthet majd a megjelenő Cybertruck, ugyanis egy olyan jármű lesz, amely alkalmas az ilyen feladatokra, és környezetben való használatra. 

A Tesla flottájának a növekedése magával vonja a szervizek számának növelését is, ezen segítenek a mobil szervizek. Mindent összevetve tehát a Tesla mozgó szervizei nagyon rugalmassá teszik a szervizelési feladatokat és nagy kényelmet nyújtanak a vásárlóknak. Remélhetőleg a jövőben is így marad ez és a Tesla növelni fogja a mobil szervizeinek a számát, ugyanis rengeteg pozitív értékelést kaptak az elektromos autósok közösségétől. 

Ide kattintva csatlakozz a legnagyobb és legaktívabb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!