20 féle plug-in hibridet dob piacra még idén a Mercedes-Benz

1

A Mercedes-Benz jelentős lépést tesz az elektrifikáció irányába azzal, hogy 2020 végéig 20 hibrid modellt szeretne piacra dobni. A teljes skála A-tól S-ig, illetve GLA-tól GLE-ig kapható lesz majd plug-in hibrid kivitelben.

A Mercedes egy „áthidaló” technológiának nevezte a plug-in hibrid modelleket, mely segíthet a cégnek eljutni a tisztán elektromos meghajtáshoz. Szerintük, mivel az utazások 90 százaléka 50 km alatti, tehát egy olyan hibrid járműnél, ami képes 50 km megtételére tisztán elektromos meghajtással, az utazások döntő többségében nincs is szükség a belsőégésű motorra.

A Mercedes plug-in hibridek harmadik generációjának járművei pedig már egy viszonylag nagy akkumulátorcsomaggal lesznek ellátva, melyet a cég leányvállalata, a Deutsche Accumotive gyárt majd.

Érdekesség, hogy az új modellek alkalmasak lesznek a DC gyorstöltésre is, bár nem biztos, hogy egy ilyen hibrid modell esetében ez kiemelten fontos volna.

Az új hibrid kompakt modellek (mint pl. az A-osztály) specifikációi:

  • 77 km NEDC hatótáv (kb. 50-60 lesz a WLTP) tisztán elektromos üzemmódban
  • 15,6 kWh akkumulátorcsomag folyadékhűtéssel és lítium-nikkel-mangán-kobalt cellákkal. A csomag össztömege 150 kg körül lesz, a gyártásért a Deutsche Accumotive felel.
  • A 0-100 km/h gyorsulása 6,6 másodperc.
  • A végsebessége tisztán elektromos módban 140 km/h, hibrid üzemmódban 235 km/h.
  • Összteljesítménye 218 lóerő, a maximális nyomaték 450 Nm. Az elektromotor teljesítménye 101 lóerő, a belsőégésű motor egy 1,33 literes négy hengeres benzinmotor.
  • A 7,4 kW-os fali töltőről 1 óra 45 perc alatt tölthető fel 10 százalékról maximumra.
  • Gyorstöltés esetén 25 perc szükséges ahhoz, hogy 10-ről elérjük a 80 százalékot.

A nagyobb modellek (mint pl. az S- vagy az E-osztály) specifikációi:

  • Az elektromos NEDC hatótáv 106 km (a WLTP 65-85 körül lesz).
  • 31,2 kWh akkumulátor, szintén a Deutsche Accumotive által gyártva.
  • A 0-100 km/h gyorsulás 6,8 másodperc.
  • Az összteljesítmény 320 lóerő, a nyomaték 700 Nm. Az elektromotor 135 lóerős.
  • A gyorstöltés itt 10-ről 80 százalékra kb. 20 perc, 0-ról maximumra pedig 30 perc [az akkumulátorok töltési mechanizmusának műszaki hétterét ismerve a 80 és 100 százalék közötti csökkentett teljesítményű töltés 10 perc alatt nagyon valószerűtlen – a szerk.].