A német kormánynak van egy listája arról, hogy az alkalmazottaik milyen márkákat használhatnak céges autóként. Nem meglepő, hogy ezen a listán csak a négy német gyártó neve szerepel. Egészen pontosan az Audi, BMW, Mercedes és a Volkswagen.
Most azonban ez jelentősen megváltozhat. Legalábbis a Bild információi szerint, ezen a listán már a Tesla is szerepel mint engedélyezett márka! A változás oka talán a Berlin mellett épülő gyár és a pozitív kapcsolat. A Teslarati szerint a listán nincs konkrét modell feltüntetve, melyet kijelöltek céges autóként való használatra, így bármelyik modellt lízingelhetik.
Sabine Smentek államtitkár korábban így nyilatkozott: „Amennyiben a német márkák nem tudnak olyan elektromos autókat gyártani melyben kiegészítő fűtés van, akkor külföldi márkákat is felveszünk a listára.” Emellett Beate Stoffers, oktatási államtitkár így nyilatkozott aki már Tesla tulajdonos: „Ránéztem a kibocsátási értékekre és a hatótávra. Emellett az ember szívesen támogat egy olyan céget, ami a berlini régióba fektet be.”
Észrevehető, hogy a német kormány is tisztában van azzal, hogy a hazai gyártók sok szempontból nem tudnak még felérni a Teslához. A körülmények alapján már nagyon várhatják, hogy a kaliforniai márka is csatlakozzon az elitklubhoz!
Ide kattintva csatlakozz a legnagyobb és legaktívabb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról.