Megnyílt az első európai 250 kW-os Supercharger

0

Az ígéreteknek megfelelően március elején Elon Musk bemutatta a vállalat villámtöltőjének, a Superchargernek a harmadik generációját, vagyis a Supercharger V3-at.

Nem csak a töltő, de az arra csatlakoztatott töltőkábel is újításon esett át. Egyrészt folyadékhűtést kapnak a V3 oszlopok kábelei, valamint a Tesla szerint anyagában is könnyebb, flexibilisebb lesz minden ilyen kábel. További újdonság, hogy ezek a kábelek vékonyabbak is lesznek a mostaniakhoz képest.

A Tesla saját villámtöltő hálózatának 3. generációja a jövőbeni Teslák egyik legfontosabb segítsége lesz a gyors és biztos továbbhaladásban! A 250 kW-os teljesítménnyel tölteni tudó V3 oszlopok eddig kizárólag a márka hazájában, az Egyesült Államokban volt elérhető, ám mostantól a helyzet megváltozott, hiszen megnyílt Európa első olyan Supercharger állomása, ahol V3-as oszlopok is vannak!

A helyszín pedig Anglia, azon belül is London! A cím: London Park Royal (SC), UK (152 Dukes Road), ahol 16 db V3 SuC várja a Teslákat! A Fully Charged magazin munkatársa rögtön a nyitás után  megjelent a helyszínen, legalábbis Robert Llewellyn Twitter posztja ezt támasztja alá!

Egy ilyen V3 töltőt jelenleg csak a Model 3 tud maximálisan kihasználni, a Model S és X csak 200 kW teljesítménnyel tudja magába szívni az elektronokat! Európában az ilyen oszlopok CCS csatlakozóval felszereltek, így szintén a Model 3 tudja gond nélkül használni, a többi típusnak szüksége lesz a Tesla-által árult adapterre!

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed. Vagy ha nincs Facebook fiókod akkor regisztrálj a megújult fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.huclub, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!