Közös nyilatkozatot írtak alá Budapesten a V4-államok autós szövetségei

0

Közös nyilatkozatban foglalták össze a közlekedés fenntarthatóságával, a járműipar átalakulásával kapcsolatos észrevételeiket és elvárásaikat a visegrádi államok autós szövetségei budapesti konferenciájukat követően szerdán.

Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) vezetője a rendezvényt követően ismertette, hogy a nyilatkozat a járművek gyártását, újrahasznosítását és megsemmisítését szabályozó intézkedéseket sürget a környezet védelme érdekében.
Az előírásokat nemcsak az új autókra, hanem a járműpark egészére ki kell terjeszteni az állásfoglalás szerint.

A szakmai szövetségek európai szinten sürgetik a káros anyagok kibocsátásának csökkentését, hiszen a nyugati országok elavult autói a kontinens keleti felében ma még sokáig szennyezik a környezetet.

Véleményük szerint a tagállami szintű intézkedések nem okozhatják a szennyezés erősödését más országokban, ezért szigorúbb kereskedelmi szabályozást, és egységes járműbesorolást várnak az EU döntéshozóitól. A tiszta mobilitást az elektromos meghajtás mellett többféle üzemanyag és technológia határozhatja meg a következő években, ezért meg kell teremteni a fejlesztések és a kereskedelmi ösztönzők egyensúlyát, az alternatív megoldások infrastruktúráját, a környezet védelmével párhuzamosan pedig az ipar és a foglalkoztatás fenntarthatósági szempontjait is figyelembe kell venni – derül ki a visegrádi országok állásfoglalásából. A lengyel autós szövetséget képviselő Jakub Farys kiemelte, hogy gyártási kapacitásuknak köszönhetően a visegrádi országok európai szinten is meghatározó szerepet játszanak az autóiparban. Az ágazat átalakulása a mobilitás egészét érinti, előtérbe kerül a járműmegosztás és az autóbérlés, a mobilitás fenntarthatósága ugyanakkor nem hagyhatja figyelmen kívül a gyártás, felhasználók és a környezetvédelem érdekeit sem – tette hozzá. A cseh autós szervezet nevében Lucie Krcmárová arra hívta fel a figyelmet, hogy a visegrádi államok kihívásai az automobilitásban is hasonlóak, és együttműködve, egymás tapasztalatait felhasználva növelhetik az erejüket nemzetközi szinten.

A szlovák autóipari szövetséget vezető Alexander Matusek üdvözölte, hogy a technológia fejlődése környezetkímélő autókat eredményezett, de hozzátette, hogy az autóparknak nemcsak nyugaton, hanem keleten is meg kell újulnia.

Erdélyi Péter hozzáfűzte, hogy a korszerűtlen autókat nem lehet kitiltani a kereskedelemből, de ösztönzőkkel befolyásolható a kereslet. Jakub Farys szerint a döntéshozók nyitottak a lehetséges megoldásokra, de sokszor mégsem támogatják azokat, mert a hatásai népszerűtlenek lennének.     A szervezetek vezetői szerint a térség országaiban továbbra is nagyon csekély az elektromos hajtású járművek aránya, így ezek vásárlását további támogatásokkal ösztönöztetnék, és szorgalmazták a töltőhálózatok további fejlesztését is. Hozzátették, hogy a V4-es szervezetek autós együttműködésébe a térség más államait, elsőként Ausztriát és Horvátországot is szeretnék bevonni.  

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!