Stabil 9 százalékos részesedésének megtartásában, az összpiacival azonos bővülésben bízik az idén a Skoda a magyarországi újautó-piacon – mondta Németh János márkaigazgató, a magánvevői igényeket jobban megcélzó modellújdonságokra alapozva.
A Volkswagen konszernhez tartozó márka tavaly több mint 13 800 autót értékesített Magyarországon, ebből 11 842 belföldön forgalomba helyezett autó volt. A Datahouse adatai szerint az idén az első négy hónapban 3966 új Skodát helyeztek forgalomba a magyar újautó-piacon.
Németh János elmondása szerint a tavaly eladott kocsik 85 százaléka, 9877 jármű céges vevőkhöz került. A Skoda az utóbbi években az egyik legvonzóbb márka a flottavásárlók számára, népszerű a kisvállakozók körében is – tette hozzá.
A Skoda az idén több olyan modellel jelenik meg, amelyekkel a márkaigazgató szerint a magánvevőket is jobban meg tudja szólítani. Jó pozícióhoz juthat Scala az alsóközép-kategóriában – Magyarországon erős ez a szegmens, tavaly mintegy 32 000 vevő választott ilyen járművet. Óriási az érdeklődés már most a nagycsaládosok kedvezményének lehívására alkalmas hétüléses Kodiaq iránt, ebből legalább 300 darab eladására számít Németh János. A feltörekvő városi terepjáró kategóriában javíthatja a Skoda pozícióit a Kamiq, az új kis SUV októberben érkezik a magyar piacra.
A márkaigazgató tájékoztatott arról, hogy az elektromos mobilitás területére is belép a márka, rövidesen megérkezik az első tisztán elektrmos hajtásrendszerű Citigoe iV és a hibrid Superb iV. A sor további plugin hibridekkel folytatódik, 2020-ban az Octavia hibrid változata érkezik meg.
A Skoda Auto a Volkswagen konszern tagja, 2018-ban 1,25 millió járművet szállított le vásárlóinak 100-nál több piacán.
Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/