Tavaly októberben már járt nálam a legkisebb smart, az EQ fortwo. Erről írtam is egy részletes tesztet, amit ajánlott elolvasni! Majd novemberben megérkezett a négy ajtós társa is, az EQ forfour. Erről is készült írásos teszt és videóteszt is.
Hogy miért kötött ki nálam ismét a két ajtós smart? Egyszerű! Az első Brabus optikás modell megtalálta hű gazdáját. Azóta a Pappas Auto Magyarország Kft. üzembe helyezett egy hasonló apróságot ugyan azzal a különleges SMART-1 zöld színű rendszámmal amivel még inkább egyedi lett a kis autó. No, de térjünk vissza a miértre. Elérkezett a hideg téli idő, ezért egyre több helyen olvastam és hallottam, hogy ez az autó csak 70 kilométert tud megtenni egyetlen töltéssel. Mondom magamba, kizárt!
Az októberi kalandunk alkalmával közel 800 kilométert tettünk meg. Az átlag amit országúton elértünk biztonságos körülmények között az a 140 kilométer volt. Gazdaságosabb vezetéssel pedig még szerintem a 160-170 kilométert is ki tudtam volna belőle csalogatni. Városban egyértelműen ennél több lett volna a megtehető táv. Azonban sajnos erre nem került sor.
Felére nem szabad hogy leessen a megtehető valós hatótáv, gondoltam! Ki kellett próbálnom, nagyon furdalt a kíváncsiság. Felhívtam Mátét a Pappas Auto Hunyadi úti kereskedésében, hogy elkérjem egy rövid hétvégére a fortwo-t. Ismét rekord gyorsasággal segített Máté és Péter, így január 18-án reggel már mehettem is az autóért ami teljesen feltöltve várt a szalon előtt.
Hónak illetve hidegnek nyoma sem volt még ekkor, de tudtam, hogy hétvégén megérkezik a zord idő. Pont kapóra jött a hétvégi teszt. Beülve egyből nulláztam minden számlálót. Első körben még el kellett intéznem pár dolgot Pesten ami 26 kilométer lett. Ez után pedig elindultam a 7-es úton haza Székesfehérvárra. 14%-os töltöttséggel és 16 kilométer megtehetővel értem el a töltőt. Mögöttem pedig 88 kilométer! Ekkora már gondoltam, hogy megdől a 70 kilométeres állítás. Valahogy mindig azt érzem ennél az autónál, hogy kívánja a sebességet. Fürge, stabil és jó vezetni. Azaz nyomtam neki mindenhol és a megengedett legnagyobb sebességgel haladtam. Akár vissza is vihettem volna az autót, hogy a 100 kilométer simán megvan 21-22 fokos fűtéssel. De, nem! Mert szeretem ezt a kis autót, mindig vissza húz hozzá a szívem és az 5 fok sem volt még annyira hideg.
Még mindig meg tud lepni a fortwo AC töltési sebessége. 22 kW bármelyik publikus AC oszlopról (22 kW-os), jó oké, ehhez meg kell vennünk a 22 kW-os töltő – gyorstöltő funciót ami 222.000 forintba kerül. De, ennyit simán megér, hogy egy köztéri töltőn csak 40 percet álljon az autó míg teljesen feltölt.
A szombati napunk elment, ide-oda szaladgáltunk. Ahol tudtam ott töltöttem. Vasárnapra készültünk, ugyanis pont erre a napra mondta a nagy havazást. Ami meg is érkezett!
Reggel indultunk Pestre, 100%-os akkuval. A tippelő óra 105 km megtehetőt írt. Gyújtás ráadás után már csak 81 km-t ECO módban és 74 km-t normál módban. Teljesen normális, ugyanis a kinti időjáráshoz így kalkulálja ki az autó számítógépe az indítás utáni megtehető távolságot.
Ezzel nem kell foglalkozni, később úgyis helyre áll a számítás. Így is lett, ugyanis néhány kinti kép készítése után elindultunk az úti célunk felé.
A képek készítése után egyből 99 kilométerre nőtt a megtehető hatótávolság 99%-os akku töltöttség mellett. A belső hőmérséklet folyamatosan 21 fokra volt állítva. A smart EQ fűtése hőszivattyús, ezért a lehető legtakarékosabb az autó. Viszont az akkumulátor pakk fűtés is energiába kerül, de ez megint normális és óvja az akkut.
Elértük a célunkat, ez idő alatt 66 kilométert tettünk meg és 31 kilométer maradt még az autóban 30% mellett. Ezen út alatt a fogyasztásunk 19.0 kWh/100km-re jött ki. Azaz bőven meg lehet -1 fokban is tenni az autóval 97 kilométert. (A párom érdeme volt a 99%-os vezetési stílus, nekem soha nem adott ennyit.)
Az első állomásunknál nem töltöttük az autót. 30%-al mentünk tovább még egyéb helyekre, majd a Westend bevásárló központot vettük célba. Ide 9%-os töltöttséggel érkeztünk meg, sajnos 10% akkumulátor szint alatt nem mutatja a kis autó a megtehető kilométereket. Nem értem, hogy miért így oldották meg.
Viszont sikerült egy régebbi, szintén elektromos smart mellé parkolni:
Dolgunk végeztével hazaindultunk Székesfehérvárra végig a 7-es főúton. 100%-os töltöttséggel és először 76 kilométer megtehető távolsággal majd 4 perc múlva ez a szám 96 kilométerre emelkedett ECO módban. Míg sima módban 87 kilométert mutatott a központi számítógép. 80 kilométer után 24%-os töltöttséggel és 26 kilométer megtehetővel hazaértünk.
Azaz itt is több mint 100 kilométert tudtunk volna megtenni a fortwo-val -1 fokban. No, de másnap jött az igazán hideg idő. Legalábbis ezt jósolták, ezért kint is hagytam az autót, nem álltam be vele a garázsba. Nézzük meg, hogy így mit tud, úgyis vissza kell vinnem sajnos.
Hétfő reggel már 100%-ra töltötten várt az autó a ház előtt -7 fokban. Semmi előfűtést nem állítottam be, mert kíváncsi voltam, hogy így mennyi energiára lesz szüksége míg felfűti az utasteret 21 fokra. Ekkor gyújtás nélkül 104 kilométert mutatott az autó. Majd indítás után lement 80 kilométerre és majdnem 10 perc és 4 kilométer kellett hozzá, hogy ismét jól kalkuláljon és megnövekedjen a megtehető távolság. Ekkor a fogyasztásunk 29,7 kWh/100km lett, a megtehető pedig 95 kilométer.
Jól látható, hogy miután „észhez tért” az autó és felfűtötte az utasteret és az akkut már hozta a kötelező megtehető távolságot. Igaz, azt nem tudtam megnézni, hogy hány fokra hűlhetett le a nagy akkumulátor ebben a hidegben.
Úti célunk végét, a Pappas Auto Hunyadi úti kereskedését 69 kilométer után értem el, 26%-os akkuval, 19.6 kWh/100km átlagfogyasztással és 26 kilométer még megtehető távval.
Kiderült, hogy a 95 kilométer hozható ilyen zord időben is. Sajnos ez volt közös utunk utolsó állomása. Ez alatt a három nap alatt ismét hozzánőtt a szívemhez ez az apró autó. 393 kilométer alatt 18.5 kWh/100km lett az átlagfogyasztás.
Igazi városi autó, de nem is csak városi, mert 100 kilométerre bárhova el lehet vele jutni még ilyen időben is. Lassan pedig már jön a tavasz és a jó idő, akkor pedig a 140 kilométer sem akadály a nettó 16,7 kWh-s akkuval. Ennél a modellnél külön tetszett a 93.000 forintért rendelhető Panoráma üvegtető. Továbbá a parkolás Budapesten és a kicsi fordulókör a kis utcákban.
A tesztelt modell ára 8.394.801 ft, azonban ennél a modellnél igénybe vehető a másfél millió forintos állami támogatás. Így a végleges ára pedig 6.894.801 forint. Mindig sajnálom mikor vissza kell vinnem ezt az autót, pár nap alatt annyira hozzá lehet szokni. Pedig nem szeretem a kis autókat, de ebben van valami különleges ami megfog. A téli 100 kilométeres megtehető távval pedig még inkább best buy. A 22 kW-os fedélzeti töltővel pedig nincs akadály, sem otthon, sem pedig a városban vagy az országúton. Manapság már szinte minden nagyobb városban találni AC töltőt.
Októberi cikkem végét ezzel a mondattal zártam: Ha most vennék kicsi elektromos autót akkor a Smart bizony az első helyen lenne! Most a téli teszt után még jobban megerősödött bennem ez az érzés!