A várva várt Urban lehet a képen?

Közeledik a 2019-es Genfi Nemzetközi Motor Show, ami egészen pontosan március 7-én nyitja meg kapuit, egészen 17-e vasárnapig. Az biztos, hogy az év első komolynak nevezhető autós rendezvényén már komoly e-autós újdonságok is érkeznek majd. Az egyik ilyen, nagy figyelemre érdemes autó a Honda Urban, aminek érkezését ezúttal maga a gyártó erősítette meg, az alábbi vázlattal:

“A Honda új elektromos járművének fejlesztésekor a fókusz a funkcionalitáson volt, aminek egyszerűségét és egyediségét a prototípus vázlata is mutatja. A vázlat egyértelmű kapcsolatot mutat a Honda Urban EV tanulmányautóval, amelyet először a 2017-es frankfurti autókiállításon mutattunk be.
A bemutató egy jövőbe mutató demonstrációja is egyben a Honda elektromos víziójának, amiben a 2025-ig eladott autók 2/3-a elektromos lesz már. Az autó sorozatgyártásra érett verziója az év végére elérhető lesz.”
Az biztos, hogy az érkező városi autónak már most hatalmas rajongótábora van, alább pedig egy elképzelt renderképen látható a sorozatgyártásra érett típus. Hogy a valóságban hogyan fog kinézni, nemsokára kiderül…