Hogyan teljesítettek 2018-ban a kínai e-autó startup cégek?

0

A kínai gasgoo magazin megpróbálta összeszedni, milyen és mekkora eladásokat tudtak összehozni azok a kínai startupok, melyek elektromos autó gyártására jöttek létre!

A kínai elektromos autós ipar szépen lassan 2 rétegre vállt szét. Az egyik a nagy autóipari vállalatok szelete, mint például a BYD. Ezen vállalatok hatalmas pénzügyi tőkével és gyártókapacitással rendelkeznek, eladási volumenük jóval meghaladja a második réteget, akik a startup cégek.

[ads_pro_ad_space id=”10″ max_width=”” delay=”” padding_top=”” attachment=”” crop=”” if_empty=”” custom_image=”” powered=”” show_ids=””][/ads_pro_ad_space]

Ezek a sok esetben kicsi cégek is szeretnének a nagyok közé kerülni, vagy a jó áraikkal, vagy a kevés, de prémium-jellegű, éppen ezért drága autóikkal. A Gasgoo éppen ezért tett egy próbát és az autógyártók hivatalos eladási riportjaiból megpróbálták összeszedni, hogy mi az állás az egyes cégeknél.

NIO

Talán a NIO a legismertebb ilyen kínai startup, akik szerencsére igen sok pénz tudtak összekalapozni maguknak. Első modelljük, az ES8 volt, ami törtelen népszerűségnek örvend az országban. A kisebb utód is már úton van, ES6 néven, várhatóan erre is igen sok vevő lesz. A NIO Day 2019 nevű, decemberen tartott rendezvényen az alapító, vezérigazgató Li Bin beszélt a számokról. A tízezredik ES8 gördült le a szalagról november 27-én, ebből 9727-et már ki is szállítottak.

Az október 18 és december 18 közötti időszakban 3089 darab ES8 került kiszállításra.

YUDO AUTO

Bár a YUDO AUTO egy kevésbé ismert startup, mint a NIO, mégis ők azok a legkorábban alakult vállalkozás.2018 december 12-re 9300 darabot szállítottak le a π1s and π3s modellekből!

Sitech

A changchuni gyár FAW Car szerelőcsarnokából december 27-én gördült le a négyezredik DEV1, ráadásul ez a szám 57 nap alatt jött össze. 2019-re összesen 40 000 darab elektromos autót kívánnak legyártani és kiszállítani!

Wm Motor

A vállalat az EX5-ös modell kiszállításait szeptember 28-án kezdte meg. november végére már 18 városba kezdte meg az autók eljuttatását, míg 39 szerviz és sales központtal is már rendelkezik, 26 városban.
Freeman Shen CEO szerint a kiszállítások extrém bonyolult folyamatai miatt sajnos nem tudták 2018-ban elérni a 10 000 darabot.

[ads_pro_ad_space id=”10″ max_width=”” delay=”” padding_top=”” attachment=”” crop=”” if_empty=”” custom_image=”” powered=”” show_ids=””][/ads_pro_ad_space]

Hozon Auto

A cég Neta N01-es modellje november 26-án érte el a piacokat és már 50 000 megrendelésnél jár. Azonban eddig csupán 1200 darabot tudtak csak kiszállítaniuk, akkumulátor ellátási problémák miatt.

XPENG Motors

A magát hivatalosan is a Tesla kínai koppintásának nevező XPENG december közepén kezdte el bevezetni első modelljét, amit a Tesla Model X ihletett és a Xiaopeng Xpeng G3 nevet kapta. He Xiaopeng vezérigazgató szerint a hagyományos decemberi Tavaszi Fesztivál után felpörgetik a gyártást és kezdésnek 15 kirendeltségükön lehet megrendelni az autót márciustól.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!