Elektromos autókkal fejleszti járműparkját a katasztrófavédelem

0

Több mint 3 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) járműparkjánál az Európai Unió támogatásával; a 83 járművet csütörtökön Budapesten adták át.

Góra Zoltán, az OKF vezetője az átadóünnepségen hangsúlyozta, hogy a járművek olyan modern, egységes védelmi rendszer alapját képezik, amely Magyarország biztonságát szolgálja. A vezérőrnagy emlékeztetett arra, hogy a tűzoltójárműpark megújításának a programját 2013-ban indította el az OKF.

A fejlesztés keretében ezidáig 108 új egységgel bővült a katasztrófavédelem járműparkja, több mint 14 milliárd forint felhasználásával. A programban a tűzoltószerek után sor kerül a kritikusinfrastruktúra-bevetési egységek felszerelésére is, illetve a hatósági ellenőrzési feladatok ellátására környezetbarát és költségtakarékos elektromos meghajtású autókat kapnak az igazgatóságok.

Az ünnepség keretében 54 elektromos személyautó mellett tíz, a többi közt ipari katasztrófák esetén is bevethető, úgynevezett kritikusinfrastruktúra-bevetési egységet adtak át. Továbbá erdőtüzek oltásánál, illetve magasból mentésnél alkalmazható járműveket állítottak rendszerbe: 12 szimplafülkés, egy duplafülkés vízszállítót, három konténerszállítót, valamint három magasból mentő tűzoltóautót. A fejlesztés az Új Széchenyi Terv részeként, az Európai Unió Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programjának keretében, a költségvetés támogatásával valósult meg.

[ads_pro_ad_space id=”10″ max_width=”” delay=”” padding_top=”” attachment=”” crop=”” if_empty=”” custom_image=”” powered=”” show_ids=””][/ads_pro_ad_space]

A gazdaságosan üzemeltethető járművek a hatósági és ellenőrzési feladatokat végző kollégák munkáját segítik. Az autó egy feltöltéssel akár háromszáz kilométert is meg tud tenni. A jármű elektromos fogyasztóit nagy fényerejű, alacsony energiafogyasztású, fejlett LED-technológiával látták el. Az e-Golf technológiai megoldásai révén és belső terének stílusos dizájnelemekkel történt kialakítása miatt is kifejezetten modern, emellett számos, vezetést segítő elektronikai rendszerrel szerelték fel. A jármű lítium akkumulátorát három különböző módon lehet tölteni: hálózatról szabványos dugaszoló aljzaton keresztül, ami 13 órát vesz igénybe, a nagy kapacitású megoldást választva 8 óra alatt feltölthető, a CSS gyorstöltőrendszert használva pedig fél óra alatt 80 százalékra tölthető fel. A most átadott 54 személygépkocsi összesen 589 768 992 forintba került.

Emellett országosan 64 töltőállomás kiépítése is szerepel a programban, a projekt teljes költségvetése 974 757 543 forint, amelyhez a kormány csaknem félmilliárd forint értékű támogatást nyújtott. Az új elektromos járművekből valamennyi katasztrófavédelmi igazgatóság részesül.

fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook oldal

[ads_pro_ad_space id=”6″ max_width=”” delay=”” padding_top=”” attachment=”” crop=”” if_empty=”” custom_image=”” powered=”” show_ids=””][/ads_pro_ad_space]
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!