Már szinte nem telik el úgy egy hét, hogy ne lenne a Tesla valami miatt a címlapokon. Legutóbb a kiváló harmadik negyedéve miatt, majd rá egy napra pedig, hogy ismét kis késésre számíthatunk az olcsóbb 35.000 dolláros Model 3 érkezésénél.
Tegnap pedig a The Wall Street Journal oldalon jelent meg egy érdekes cikk. Pedig már azt hittük, hogy végre sínen a Model 3 gyártása, de sajnos nem. Ismét a Model 3 került újra a terítékre! Anno a hármas modell bemutatójakor Elon Musk a Tesla vezérigazgatója túlságosan ambiciózus célokat tűzött ki maga és saját vállalata elé. Amit persze, nem sikerült időben elérni. Megesik! Kezdetben a modell gyártásával komoly minőségbeli gondok voltak, a termelési mennyiség is elmaradt a várttól, amit többszöri gyártósor-leállítással és egy új mobil futószalag felállításával próbáltak meg orvosolni. Viszont a kezdeti gondokat úgy tűnik, hogy sikeresen átvészelte a Tesla. Minden egyes hónapban magasabb és magasabb gyártási számokat közölt a gyártó. Két napja pedig Elon Musk büszkén jelentette be, hogy a cég alapítása óta most először profitot termeltek.
A WSJ információi szerint a Modell 3 gyártási számaival akadt gondja az FBI-nak (szerk.: leginkább a 2017 első felében legyártott Model 3 gyártási darabszámait vizsgálják), azaz a Szövetségi Nyomozó Irodának, amely azt gyanítja, hogy ezek a számok nem felelnek meg a valóságnak.Mivel a profit hatására a részvények értéke is emelkedni kezdett, a Tesla komoly bajba kerülhet, ha bebizonyosodik, hogy megtévesztették a befektetőket, hiszen ebben az esetben alig néhány nappal a korábbi megállapodás után újabb kellemetlen vizsgálódás indulhat el a tőzsdefelügyelet részéről is.
Vagy pedig csak így akarják lejáratni az első olyan gyártót akik ténylegesen tettek és tesznek is az elektromos autózás előremozdítása érdekében. Nehéz megítélni a helyzetet!
Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed.