Az elektromos Hyundai Kona díjat nyert az Auto Express magazin 2018-as Új Autó díjkiosztóján

0

A Hyundai kettős győzelmet ért el az Auto Express magazin 2018-as Új autó díjkiosztóján, amelyen a Kona Electric elnyerte az év megfizethető elektromos autója díját, az IONIQ Plug-in változata pedig az év megfizethető hibrid autója díjat kapta.

A vadonatúj Hyundai Kona Electric olyan versenytársakat győzött le, mint a Nissan Leaf és a Volkswagen e-Golf és a modellt a bírák az egyetlen feltöltéssel elérhető, 480 kilométeres hatótávolságáért és megfizethető áráért díjazták.

Steve Fowler az Auto Express főszerkesztője a következőket nyilatkozta: „A teljesen elektromos SUV bevezetésével a Hyundai a piac két leggyorsabban növekvő szegmensébe lépett be egyszerre. A Kona Electric 480 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, így egyetlen töltéssel tovább képes eljutni, mint legközelebbi versenytársai. Az, hogy ehhez egy megfizethető árcédulát társítottak, mutatja, hogy a valóban hétköznapi használatra alkalmas elektromos autók már életképesek. A Kona Electric egy kiemelkedő csomag, ezért is kapta meg az év megfizethető elektromos autója díjat.”

[ult_buttons btn_title=”Hirdess nálunk! Katt ide!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fmediaajanlat%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#06c100″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#06c100″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#06c100″ btn_color_border_hover=”#06c100″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”3″ btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#06c100″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]

Az IONIQ Plug-In változata egyéb modellek mellett a Toyota Priust is túlszárnyalta az év megfizethető hibrid autója kategóriában, lenyűgöző hatékonyságának, kényelmének és technológiájának köszönhetően.

„A Hyundai IONIQ PHEV-vel végzett valós tesztek során az autó nagyon hatékonynak bizonyult, a több mint 6.400 kilométeres próbaút során a 2,94 l/100 km-es fogyasztást könnyedén igazolta. A 26g/km-es CO2 kibocsátása tovább erősíti az IONIQ PHEV környezetbarát bizonyítványát. És mindezek mellett egy tágas, kényelmes és jól felszerelt hatchback, amely megérdemelten nyerte el a 2018-as év megfizethető hibrid autója díjunkat.

Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe marketingért és termékekért felelős alelnöke a következőket nyilatkozta: „A vadonatúj Kona Electric-nek és az IONIQ Plug-In változatának odaítélt két tekintélyes Auto Express díj is azt bizonyítja, hogy az elektromos autózás elterjesztésére irányuló stratégiánk kifizetődött. A Hyundai az alternatív hajtású autók széles választékát hozta el az utakra, így a vásárlók szabadon választhatják ki az igényeiknek legmegfelelőbb megoldást. És még többre számíthatunk, terveink szerint 2025-re világszerte 18 elektromos típussal kívánunk jelen lenni. Míg más gyártók csupán elektromos koncepcióautókat készítenek, addig a Hyundai díjakat nyer valódi sorozatgyártású modelljeivel!”

Az új autókért járó díjakkal a legjobb új autókat díjazzák, amelyeket az Auto Express szakértői ítélnek oda.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!