2019 elején rendelhető lesz a Honda Urban

0

A japán gyártó megerősítette Genfben, hogy 2019-ben jön a teljesen elektromos Urban.

A tavalyi Frankfurti Auto Shown a Honda lerántotta a leplet az első teljesen elektromos autójukról, amit Urban EV-nek neveztek el. A Honda létrehozott egy teljesen új platformot ennek a kocsinak, így több mint valószínű, hogy a jövőbeli elektromos Honda modelleket is erre fogják építeni. Takahiro Hachigo a Honda Motor Company vezérigazgatója mutatta be akkor az új elektromost, és kiemelte (tavaly):

„Ez nem afféle vízió a távoli jövőről, a sorozatgyártású változat már 2019-ben, mindössze két éven belül elérhető lesz az európai piacon”

[vc_video link=”https://youtu.be/mIxbrATGGFU” align=”center”]

Az autó 100 mm-el rövidebb mint a Jazz. Az egyedi, kék háttérvilágítású Honda embléma maradhat a jövő autóin is, így ezzel lehet hogy meg kell barátkozni. A fényszórók közé, többnyelvű, digitális kijelzőt is elhelyeztek. Így ezzel tud üzenni a többi autósnak, akár gyalogosnak. A karcsú A oszlopoknak köszönhetően a vezető látómezeje nagyon széles, a hatalmas szélvédő pedig még jobban segíti a vezetőt. A különleges oldal ajtók pedig még inkább egyedivé teszik a városi EV-t, amik a B oszlopra kerültek. A töltőkábel csatlakozó pedig a motorháztetőn kapott helyet.

4 személyes, ami elvileg lounge hangulatot áraszt. Az első ülések természetes hatást keltő, szürke kárpitozást kaptak míg a háttámlákon, a könyöktámaszokon és a műszerfalon kortárs stílusban fogant fabetétek figyelhetők meg. Hogy a biztonsági övek ne zavarják a hátsó utasokat a be- és kiszállásnál, a csévélődobokat az üléssor középrészébe építették a fejlesztők. A műszerfalon csak pár gombot helyeztek el, a főszerep pedig a panorámahatást keltő digitális kijelzőé. Az ajtókig szétnyúlik, így a külső tükröket helyettesítő kamerák képe látható a kijelző két szélén.

[dt_small_photos category=”urbanev”]

A rendeléseket a Honda 2019 elejétől tudja befogadni, ám a kiszállítások csak 2019 végén kezdődhetnek el. Az Urban lesz a Honda első e-autója Európában és természetesen japánban is megvásárolhatóvá válik majd az autó.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!