A Nissan megmutatta a Formula E autójának dizájnját

0

A Nissan megtette a következő lépést a bemutatkozáshoz az ABB FIA Formula E Bajnokságban, és leleplezte festés dizájnját a Genfi Autószalonon.

A tavalyi Tokiói Autószalonon a Nissan – a zéró emissziós járművek vezető autógyártója – bejelentette, hogy elindul a Formula E várhatóan 2018. decemberében kezdődő ötödik szezonjában. A mai bejelentés részeként a Nissan bemutatta az 5. szezonban használt – látványos új aerodinamikai elemekkel, új akkumulátor- és hajtáslánccsomaggal érkező – Formula E autójának színeit.

A Formula E programban használat színösszeállítást Japánban tervezte a Nissan globális tervezőcsapata.

„Első pillantásra a Formula E ötödik szezonjának autói egy suhanó elektromos szuperszonikus repülőre emlékeztették tervezőcsapatunkat,” mondta el Alfonso Albaisa, a Nissan Motor Co., Ltd globális formatervekért felelős vezető alelnöke. „Természetesen a csapat első reakciója meghatározta, merre induljunk el – az volt a célunk, hogy olyan formát hozzunk létre, amely azt az érzetet kelti, mintha kitörne az ellenállás és a gravitáció fogságából. A Formula E versenyautók szinte hangtalanul képesek a kirobbanó gyorsulásra, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a Doppler-effektust célozzuk meg festésünkkel.  A Doppler-effektus hanghulláma és a hangrobbanáskor felszabaduló erő kombinációja ihlette az elektromos versenyzést ünneplő tervünket.”

Az új csomag nagyobb teljesítményt és hatótávot tesz lehetővé, és immár nincs szükség a bajnokság 4. szezonjában megszokott futam közbeni autócserére sem.

„A Nissan büszke arra, hogy a Nissan a LEAF-fel – mely típus immár több mint négymilliárd zéró emissziós kilométert tudhat magáénak a világ útjain – úttörő szerepet tölt be a közúti elektromos járművek fejlesztésében*. „Eljött az ideje, hogy a motorsportban is kamatoztassuk az elektromos járművekkel kapcsolatos tudásunkat”, tette hozzá Jose Munoz, a Nissan Motor Co., Ltd. teljesítményért felelős globális igazgatója.

„A nagyközönség ma reggel láthatja először az új Formula E autókat, és izgalommal tölt el minket, hogy leleplezhetjük a Nissan debütálásához használt festésünket. A Nissan az elektromos járművek technológiáinak kulcsfontosságú fejlesztési platformjaként tekint a bajnokságra, melynek futamain fontos városközpontokban versenyezhetünk világszerte, így ez a jármű tökéletes lehetőséget kínál számunkra a Nissan Intelligent Mobility bemutatására.”

A Nissan Intelligent Mobility a vállalat három pillérre épülő stratégiája, mellyel újradefiniálja a járművek vezetését, meghajtását és társadalmi integrációját. Ugyan az új Formula E autó festését csak a mai napon ismerheti meg a nagyközönség, a Nissan már korábban elkezdte a felkészülést a bemutatásra, és a vadonatúj technikai csomag fejlesztése már hónapokkal ezelőtt megkezdődött. A Nissan partnerével a Renault-val azon dolgozik, hogy kihasználhassa a már meglévő tapasztalatokat és fejlesztéseket, hűen a Renault–Nissan–Mitsubishi autóipari partnerséghez, mely lehetővé teszi a közös tudás maximális kiaknázását a versenyképesség növelése érdekében. A további információkkal kapcsolatos bejelentéseket – beleértve a csapatösszetételt és a vezetők személyét – későbbi időpontban teszi meg a vállalat.

„Elektromos járművekkel kapcsolatos tudásunkat a közútról a versenypályára juttatjuk, így a Nissan hozzájárulása jelentős”, tette hozzá Michael Carcamo a Nissan globális motorsport igazgatója. „A Formula E bajnokságban egyre élesebbé válik a verseny, és már nagyon várjuk az előttünk álló mérnöki kihívásokat. Kiegyenlített esélyek mellett csatlakozunk a bajnoksághoz, hiszen ebben az évben minden gyártó vadonatúj autóval, akkumulátorral és hajtáslánccal áll rajthoz.”

Az ABB FIA Formula E bajnokság ötödik szezonja a várakozások szerint több nemzetközi nagyvárosba, többek között Hong-Kongba, Berlinbe, Zürichbe, Rómába és New Yorkba is ellátogat. Az ötödik szezonban bemutatkozó új autó a tervek szerint három szezont teljesít majd. A Nissan Formula E bemutatkozásában résztvevő pilótákkal és más technikai és marketingpartnerekkel kapcsolatosan az év későbbi részében várhatóak bejelentések.

* Az összesített értékek a Nissan Globális Adatközpont (GDC) adatain alapulnak. A Nissan LEAF-ek által megtett összes távolságra vonatkozó becslések a NissanConnect EV rendszerben regisztrált Nissan LEAF-ekről gyűjtött adatokon alapulnak, amelyek az összes eladott LEAF kb. 50%-át képviselik.

A Nissan Formula E programjáról

A Nissan lesz az első japán márka, mely 2018 végétől rajthoz áll az FIA teljesen elektromos Formula E versenysorozatában. A Nissan az innovatív bajnokságon keresztül népszerűsítheti Nissan Intelligent Mobility jövőképét, a vállalat három pillérre épülő stratégiáját, mellyel újradefiniálja a járművek vezetését, meghajtását és társadalmi integrációját. A Nissan belépése az elektromos, utcai pályákon zajló világbajnokságba egybeesik a Formula E autók új generációjának bevezetésével, melyek látványos új aerodinamikai csomagot, illetve teljesen új akkumulátort és hajtásláncot kaptak.

A Formula E versenysorozat ötödik szezonja várhatóan 2018 decemberében kezdődik, és a világ számos városába, többek között New Yorkba, Párizsba, Rómába, Zürichbe és Hongkongba is ellátogat. A Nissan a 2017-es Tokiói Autószalonon jelentette be Formula E indulással kapcsolatos szándékát, és az autó festés dizájnját a 2018-as Genfi Autószalonon leplezi le.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!