Egy hibrid 2 arca – teszten a Hyundai Ioniq plug-in hibrid

0

A Hyundai Holding Hungary Kft. jóvoltából pár naping nálunk vendégeskedett a Hyundai hibrid csillaga, amit ahogy hallottuk, nagyon is sokan keresnek. Kipróbáltuk, mit nyújt egy hibrid a mindennapokban és hogy milyen fogyasztási eredményeket kapunk 1-2 hosszabb úton.

Arra gondoltunk, egy pár szót írnánk arról, hogy mi a különbség a hibrid, mild hibrid és a plug-in hibrid között. Ami mindhárom típusról elmondható, hogy belső égésű motor van bennük, kiegészítve egy elektromos motorral és adott méretű akkumulátorcsomaggal. A haladáshoz pedig a hagyományos üzemanyagtartály és/vagy a beépített akkumulátorokban tárolt energiát használja fel. Az elektromos motor generátorként is működik, ami fékezéskor energiát táplál a belső akkumulátorokba. A különbségekből kiderül, miben más az adott technológia.

Hibrid és mild Hibrid
Ebben az esetben a legegyszerűbb magyarázat talán az, hogy a hibrid autót elsődlegesen a belső égésű motor fogyasztásának csökkentésére találták ki, ilyenek jellemzően a Toyota Prius első generációi. Ezeket itthon legbiztosabban úgy ismerhetjük fel, hogy nincsen rajtuk zöld rendszám, hiszen bár van bennük elektromos motor, azzal nem képesek csak elektromos módban közlekedni. A belső akkucsomagot csak a belső égésű motorral összekötött generátor tudja tölteni és egy irányítási rendszer szabályozza, hogy a mozgáshoz szükséges energiát ebből az akkucsomagból, vagy a belső égésű motorból szerzi be éppen.
Plug-in Hibrid:

Ennek az elgondolásnak a továbbfejlesztett verziója a plug-in hibrid, ami már viselhet zöld rendszámot is, hiszen képes tisztán elektromos módban közlekedni, miközben a hagyományos üzemanyaggal működő erőforrás kikapcsolt állapotban várakozik a beavatkozásra. Ha az akkumulátor lemerül, akkor a jármű átvált „sima hibrid” üzemmódba, és tisztán elektromosan nem is tud mozogni. Természetesen a belső égésű motor tudja tölteni is a belső akkukat, ám mindig csak annyit táplál vissza, amit el is használ a „sima hibrid” üzemben. Bár ezt is inkább autó gyártó válogatja. Vannak olyan plug-in hibridek amik például álló helyzetben, járó motornál is fel tudják tölteni az akkumulátort. Persze, ekkor a fogyasztás is megugrik.

Ennek a cikknek az alanya is kapható mindegyik megoldással, mi a plug-in hibrid verziót próbálhattuk most ki. 6 napig volt nálunk az autó és úgy gondoltuk, több útvonalat is kipróbálunk, hogy valós képet kaphassunk az autó működéséről, fogyasztásáról és hogy mikor, hogyan váltogatja egymás szerepét az elektromos és a hagyományos motor.
Külső, járjuk körbe az autót:
A külső mindenkinek a saját megítélésén múlik, de szerintünk nagyon eltalált lett a forma, azt mondhatnánk, hogy egy igazán jó kiállású, szép vonalvezetésű autó van előttünk. Mivel ez is egy fogyasztáscsökkentésre kihegyezett autó, a hibridek tipikusnak mondható csepp-vonalvezetése fedezhető fel benne, de közel sem olyan megosztó formában, mint mondjuk egy Toyota Prius esetében. A fordulóköre 5,3 méter és nagyjából 2,5 kormányfordulatból áll, a menetkész tömege 1495 kg. A 16″ felnik szépek és egyedinek is mondható, messziről felismerhető stílusjegyeket használnak. A hűtőrácsban lévő aktív levegőnyílások az aerodinamikai teljesítmény növelése érdekében szakaszosan és automatikusan nyílnak és záródnak. Az intelligens sebességtartó automata (SCC) radarérzékelőjét szintén a króm hűtőrácson belül rejtették el a Hyundai jel alatt.

Az ajtók tágasra nyílnak, így kényelmes a beszállást biztosítanak az autóba. Külön megemlítenénk a csomagtartó ajtaját, ami teljes egészében nyitható, így könnyen pakolható és érhető el a hátsó vége is. A csomagtartó mérete 446 liter hivatalosan, de közel sem érződik annyinak. Az integrált hátsó légterelőnek van jó és rossz tulajdonsága. A jó, hogy a mögöttünk jövő autó első fényszóróját kitakarja, így nem vakít annyira minket, továbbá latyakos időben megakadályozza, hogy a sáros víz felcsapódjon a felső üvegre, így megmarad a tiszta kilátás hátra. A rossz tulajdonság is kilátáshoz kapcsolódik, eléggé sokat kitakar a forma a teljes hátsó-kilátásból. A tolatókamera a hátsó ajtónyitó mellett kapott helyet, ami részemről egy negatív pont. Sajnos ilyen latyakos, havas időben pár méter után tiszta kosz lesz és semmit nem lehet látni benne. A Volkswagen e-Golf esetében meg tudták oldani, hogy a VW jel alól bújik elő mikor tolatni akar a vezető.

Mindkét erőforrást a vezető oldalán helyet kapott nyílásokon át táplálhatjuk. Az első keréknél a Type2 csatlakozó, a megszokott helyen hátul pedig a benzintank betöltőnyílása található.

Teljes hossz                             4470 mm
Teljes szélesség                      1820 mm
Teljes magasság                     1450 mm
Tengelytáv                              2700 mm
Nyomtáv elől                           1555 mm
Nyomtáv hátul                         1569 mm
Szabad magasság                  140 mm
Túlnyúlás első / hátsó             880 mm / 890 mm
Fejtér elől / hátul                     994 mm / 950 mm
Válltér elől / hátul                    1425 mm / 1396 mm
Lábtér elől / hátul                    1073 mm / 906 mm

Üljünk be, nézzünk körül, tapogatózzunk kicsit:

 

Miután beültünk és körülnéztünk, az első amit meglátunk az a kormánykerék lesz, aminek csapott az alja a könnyebb beszállás érdekében és nagyon jó fogású is. Külön jó pont, hogy fűthető, ami a teszt alatti hideg reggeleken kifejezetten szív (és tenyér) melengető volt! A szemünk előtti műszerfal teljesen digitális és amíg nálunk volt, minden fényviszony mellett jól olvasható maradt. A Klímakonzol teljesen egyértelmű gombkiosztást kapott, amin van egy „Driver Only” gomb, ennek szerepe, hogy csak a sofőr oldalán nyomja a meleget, ezzel is spórolva az energiával.

A középkonzolon egy jó minőségű és felbontású kijelzőn nyomkodhatjuk a menüt, alatta a térkép SD kártya bemenete és a dedikált gombok, potméterek találhatóak. A főmenü 2 oldalas, ennek menüpontjai pedig az alábbiak:

Végül a váltó előtti kis rekeszben 2 db 12V-os szivargyújtó foglalat található, kiegészítve egy USB be, AUX kimenettel és a mobiltelefonok vezeték nélküli töltésére szolgáló bölcsővel.

A kormánytól balra találhatóak további funkciógombok, többek közt a benzintank nyílását takaró fedél nyitója és a kijelzők fényerejét szabályozó gomb. Az akkumulátor töltő csatlakozóját kívül lehet kinyitni egy egyszerű megnyomással. A Type2 csatlakozón nincs semmi védőkupak, mivel a „sapka” belső felén található egy elég jól illeszkedő dugó.

Az automata váltó előválasztó-karjának tapintása fémesen hűvös, ugyanakkor a bőrborítás is kellemes rajta. Ezt öleli körbe jó pár gomb, köztük az ülés és kormányfűtés gombjai, valamint az üzemmód választó gomb, aminek működését lejjebb részletesen elemezzük majd. Az első ajtókon találjuk meg az elektromos ablakok kapcsolóját és a behajtható-tükör üzemmódváltó gombját.

Indítsuk be az autót és menjünk vele. Itt derül ki, mit is jelent egy hibrid:

 

Pár mondatban elmondjuk nektek, mit is indítunk be a Start gombbal. A motorháztető alatt egyrészt egy 1.6 literes, 105 LE-s (77,2 kW) benzin motor és egy 60,5 LE (44.5 kW) villany motor kapott helyet, melynek összteljesítménye 141 lóerő amely egy hatfokozatú duplakuplungos automataváltón keresztül jut el a kerekekhez, így alig több mint 10 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s tempót. A benzinmotor egy Atkonson-ciklusú, közvetlen befecskendezéses (GDI) egység, amely a dél-koreaiak elmondása alapján a világ legnagyobb hatásfokú (~40%) benzinmotorja. A benzin motor nyomatéka 147 Nm, az elektromosé pedig 170 Nm. Az akkumulátor típusa Lítium-ion polimer, kapacitása 8,9 kWh, teljesítménye 59 kW. A fedélzeti töltő maximális teljesítménye 3,3 kW. Az üzemanyag tank pedig 43 literes.
Miután beindítottuk az autót, meglepő dolgot tapasztalhatunk ha a fűtés vagy a klíma be van kapcsolva, mert egyből indítja a benzinmotort az autó. Tehát önállóan az elektromos rendszer nem képes a fűtés vagy a klíma tartós használatára, mivel addig kihasználja a benzines erőforrást amíg a kívánt melegre fel nem fűti az utasteret (jelenleg télen). Miután elérte a megadott hőmérsékletet a benzin motor lekapcsol és elektromos árammal már szinten tudja tartani az autó hőmérsékletét. Kicsit furcsa egy elméletileg környezetkímélő járműtől, hogy így működik, de valahol érthető, mivel az akkumulátor energiáját fogyasztaná a kabin felfűtéséhez. De, sajnos így meg pont a városban nem lesz emisszió mentes az autó amíg felfűt vagy lehűt. Viszont az ülés és kormányfűtés tud üzemelni a benzinmotor nélkül is, amivel talán kibírható lenne a rövid téli szaladgálós üzemmód csak elektromosan, de nagyon hamar elkezd az autó párásodni, így muszáj akkor is fűteni ha csak pár km-re megyünk.
Ha már jár a motor, induljunk is el vele. Fentebb említettük az üzemmódváltó gombját, amivel tudunk váltani a tisztán elektromos (EV), vagy a hibrid meghajtás (HEV) között.

Amíg EV módban egyenletesen gyorsulunk a városban, csak az akkuról megy az autó, nincsen benzinfogyasztás. Ám ha padlózni kell a gázpedált, sajnos rögtön besegít a benzinmotor is, ami utána le is kapcsol, ha nem érzi szükségesnek a rendszer az üzemeltetését. Ez csak azért lehet problémás véleményünk szerint, mert téli hidegben nem biztos (nyáron sem feltétlenül), hogy jót tesz egy ilyen rövid ki-be kapcsolgatós üzem a benzinmotornak. Tehát a lényeg, óvatosan a gázpedállal EV módban és akkor nincs benzinmotor.
Ha kiérünk a városból és elhagyjuk a 60 km/h környéki sebességet, az autó HEV módba kapcsol és maga szabályozza, mikor kell a benzinmotornak beavatkoznia és mikor mehet csak az elektromos motor az akkumulátorról. Ha az akkumulátor lemerül (15% a maximum amíg mehetünk elektromosan), akkor csak a benzinmotor megy és domborzati viszonyoktól függően vagy tölti, vagy nem az akkumulátort. Ám ez a töltés is csak pár százalékot jelent, amit fel is használ a rendszer. Ebből következően egy hosszú úton sem tölthető vissza benzinmotorról az akkumulátor, ha egyszer lemerül, csak a 230V-os vagy a Type2 kábellel tudjuk azt feltölteni.
A működési folyamatokat nyomon is követhetjük a műszerfalon egy kisebb kijelzőn. Az alábbi ábrák váltogatják egymást, a nyilak iránya és színe azt mutatja, honnan hova áramlik az energia. Sorban a képek jelentése:
1: Benzinmotor megy csak, hajt és tölt. 2: Megy a benzinmotor, de csak tölt, az elektromos motor hajt. 3: Fékezéskor tölt vissza a rendszer 4: Csak az elektromos motor hajt 5: Mindkét erőforrás csak hajt.

Fogyasztás, töltés, végszó:
 
Többféle útvonalat próbáltunk ki, hogy megnézzük az Ioniq fogyasztását, elvégre mégiscsak ez az elsődleges szempont ennél az autónál.
3 utat jártunk be. 1: csak városi használat télen EV-módban 2: egy  oda-vissza ~400 km-es út Pécsre (autóúton, 90 km/h átlaggal, falvakon át + 14 km hegymenet a pécsi TV Toronyig ) és vissza autópályán, átlag 110 km/h-val. 3: Egy 150 km-es oda-vissza út a nagyszülőkhöz, szintén autóúton, 90 km/h átlaggal, falvakon át.
Útvonal 1: Városi használatban,  télen és 0-5 fok közötti hőmérsékletben utazva nagyjából 35 km-t tudtunk autózni, de mivel fűteni is kellett, néha beindult a benzinmotor, így erről mindent pontosan lefedő adatot nem tudtunk számolni a tél miatt.
Útvonal 2: Ez már érdekesebb móka volt. Odafelé Siófokot érintve utaztunk el Pécsre. Autóúton haladtunk átlagban 80-90 km/h sebességgel és mindenhol betartva a sebességkorlátozásokat. Pécsen az Árkád-melletti töltőnél etettük meg az akkumulátort, ez 2,5 órába telt nagyjából. Hazafelé csak autópálya és gyorsforgalmi út volt 100-120 km/h sebességgel és tempomattal.

Pécs határában lekanyarodtunk a TV toronyhoz vezető útra, ami nagyjából 14 km hegymenet volt pluszban. Teljesen havas és ködös úton! A TV toronynál körülbelül 5-7 centiméteres hó várt bennünket. Viszont mire felértünk a toronyhoz 4.1 literes átlagot kaptunk, az akkuban pedig 16%-os töltöttség maradt. Idefelé kiautóztuk belőle az összes elektromosságot.

A TV toronyból lefelé vezető úton sikerült egy kicsit töltenünk az akkuba, a Centrum parkolóba már 3.9 literes átlaggal és 25%-os töltöttséggel értünk le.

Mielőtt még vissza indultunk volna, egy kicsit autóztunk a belvárosban elektromos módban, majd reseteltünk minden számlálót mielőtt ráfordultam volna az M60-as autóútra. Ekkora 3.8 literes fogyasztást mutatott az autó és 83%-os töltöttséget.

Végig 110-120-as tempóval haladtunk, hol EV hol pedig HEV módban. Az akku töltöttséget 77-83% között tartotta végig az autó. Ekkora sebesség mellett, 0 fokban 3 személlyel 4.9 litert fogyasztást kaptunk egészen Szekszárdig (kb. 75 km).

Majd Szekszárdnál pusztán kíváncsiságból átváltottam teljesen elektromos módra, 4.8 literes átlagfogyasztással, 82%-os töltöttséggel és 22 fokos hőmérséklettel 16:29 perckor. 16:46-kor merült le az autó 15%-ra, ekkor átvette a benzinmotor a vezérlést. 22 kilométert tudtunk menni tisztán elektromos módban, ez idő alatt sikerült a fogyasztás 3.6 literre csökkenteni.

3.9 literes átlaggal érkeztünk meg Székesfehérvárra, 12%-os akkuval.
Útvonal 3: Egy nagyjából 150 km-es vidéki látogatás, ahol  csak autóúton, nagyjából sik vidéken és 0 fok körüli hőmérsékleten haladva 3,4 literes fogyasztás jött ki.

Pár szó a töltésről: Az autóhoz jár a 230V-os töltőkábel (pontosabban EVSE). amiről a töltés nagyjából 5 órát vesz igénybe, erről és a kábelről láthattok fotókat.

A csomagtartóban továbbá ott pihen a Type2 kábel is, amivel a publikus töltőkre csatlakoztathatjuk az autót. Ezzel nagyjából 2,5 óra alatt tölthető fel az akkumulátor, melyre a Hyundai 8 év, vagy 200.000 km garanciát vállal!

Véleményünk 2 arcú, akárcsak a cikk címe. Jó dolog a hibrid, hiszen sosem kell aggódnunk, hogy ottmaradunk az út szélén, városban szinte nulla benzinhasználattal suhanhatunk és ez a technológia egy kényelmes híd a jövő technikájába, már ha az elektromos meghajtás lesz az a jövő. Viszont ott van másik felén az egyenletnek a hirtelen és rövid időre bekapcsoló benzinmotor és hogy minden olyan nyűg és kiadás megmarad egy ilyen autóval, mint az olajcsere és társai. Hogy kinek mi a megfelelő autó, az mindig egyéni helyzet függvénye, legyen szó hibrid, vagy tisztán elektromos meghajtásról. Az autót teljesen feltöltött üzemanyag tankkal kaptuk meg, és szintén teljesen feltöltött állapotban adtuk vissza. A 6 nap alatt összesen 991 kilométert mentünk és 36 litert tankoltunk az autóba. Ez szerintem egy egész jó eredmény!

Hamarosan a videós anyag is elkészül, és feltöltjük a Youtube csatornánkra. Addig is iratkozzatok fel:

https://www.youtube.com/channel/UCY25kZU2gJCQnuI4lsSbAhg

Még egyszer köszönetünket fejezzük ki a  Hyundai Holding Hungary Kft.-nek, hogy kipróbálhattuk az autót!

Forrás: hyundai.hu

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!