Mégis lehet Plug-in Hybrid Porsche 911

0

Múlt héten, Oliver Blume úgy nyilatkozott az Autocar lapnak, hogy ” A következő 10-15 évben biztos, hogy megtartjuk a hagyományos motort a 911 esetében, később átmeneti megoldásként szóba kerülhet a hibrid, végül pedig a plug-in hibrid hajtáslánc. Igaz, hogy a jövő 911-es modelljeinél már felkészültünk a Plug-in hibrid hajtáslánc használatára, de még nem döntöttünk arról, hogy pontosan mikor dobjuk a piacra. Jelenleg a 911-es üzleti modellünk legfontosabb alapját képezi, nagy szükség van arra, hogy egy igazi sportautó maradjon. Majd ha, ügyfeleink igényelni fogják, akkor váltunk – mi készen állunk”

Tegnap pedig az Automotive News-nak sikerült megszólaltatni a Porsche CEO-ját, Oliver Blume-ot a Los Angeles-i Autószalonon, ahol elmondta, véleménye szerint hamarosan lesz konnektoros Porsche 911.

„A következő generációs akkumulátorok és a következő evolúciós lépés esetén fogunk előállni a plug-in hibriddel, nagyon fontos lesz a számunkra, hogy a 911-nek is legyen konnektoros változata”. Igaz a vezetőség még nem bólintott rá, de „véleményem szerint benne lesznek”. A vezér még azt is elárulta, hogy a 47 Ah-s akkurendszerben gondolkodnak, ami 70 kilométeres hatótávot tud tisztán elektromos üzemmódban. „Nagyon jó potenciál rejlik az újgenerációs akkumulátorokban”, tette hozzá.

Lehet, hogy a CEO már tud valamit, és a következő 10 évben valami nagy durranás fog bekövetkezi akku fronton?

[ult_createlink title=” e-autósok közössége! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!