Újabb LFP akkubeszállítóval tárgyal a Tesla

0

Az elektromos autók gyártása során ma még az a helyzet, hogy minden akkugyártótól, minden kapacitást azonnal felszippant az ipar. A nagy autógyártók sorra jelentik be ambiciózus terveiket a környezetkímélő elektromos autóikról és azok számának növeléséről a következő években. Közülük is kiemelkedik a Tesla, akik valóban képesek lennének a szinte végtelen mennyiségű akkucellát megvenni. Elon Musk megmondta korábban, hogy ők minden cellát megvesznek, amit csak lehet.

A Model S 2012-es indulásakor még nagyon más volt a helyzet, mint most, akkor még elég volt a Panasonic-al együttműködni, hogy az autókhoz szükséges cellák rendelkezésre álljanak. Ám a világ nagyot változott 2012 óta és ma már egyértelműen az elektromos meghajtás az irány.

Azóta a Tesla kinőtte a startup-jelleget és a világ legnagyobb autógyártói között is a legjobb helyeken szerepel. Amerika és Ázsia után már épül az Európai gigagyár is Németországban, míg hazai pályán már duplázni készül a Tesla a texasi üzem megépítésével. Autók tehát lesznek, de azokba ugye akkumulátorok is kellenek.

Ahogyan az évek alatt felpörgött a termelés, úgy nőtt a Tesla igénye az akkucellák iránt. A Panasonic kiváltságos helyzete tehát lassan feloldódott és folyamatosan kerültek képbe más ázsiai akkugyárak is.

A CATL után az LG Energy Solution is megjelent a beszállítók névsorában. Míg előbbi az olcsóbb autókat lehetővé tevő FP (lítium-vas-foszfát) akkumulátorcellákat szállítja Musknak, addig az LG a drágább és újabb 4680-es cella beszállításáért felel majd.

Ha valami jó és azt még jó áron is kínálják, abból rengeteget fog eladni az, aki gyártja. Ez várható volt a kedvezőbb árú Model 3 esetében is, a CATL nem győzni szállítani az LFP cellákat, így a Tesla egy újabb beszállítót keres arra, hogy az olcsóbb cellákból még többet tudjon magáénak. A Reuters szerint legalábbis pontosan ez történik, ezért a Tesla tárgyalásokat kezdeményezett a kínai EVE Energy vállalattal, hogy tőlük vásárolhassanak még több LFP cellát, kiegészítendő a CATL kapacitásait. Az információ még nem hivatalos, így egyelőre fenntartásokkal kezelendő.

Az LFP vagyis a lítium-vas-foszfát akkumulátor cellák egyébként a NCA (lítium-nikkel-kobalt-alumínium-oxid) akkumulátorok kobalt nélküli, olcsóbb alternatívái. Az LFP akkumulátoroknak számos előnyük is van, ezek közül egyértelműen az ár a legnagyobb. Mivel nem tartalmaz kobaltot, ami az akkumulátorcellák legdrágább összetevője az ára igen kedvező, olyannyira, hogy egyesek szerint az autó végső ára 25 százalékkal is csökkenhet. 

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!