Volkswagen e-UP: 400 kilométer egy nap, közel 420 forintból

0

Már bizonyára olvastátok Erik cikkét amiben egy Volkswagen e-UP-ról írt. Ha nem, akkor ide kattintva érdemes pótolni az első rapid tesztet.

Kicsit azért menjünk vissza az időben, ugyanis az e-UP elődjét, a belső égésű verzió koncepció változatát a 2007-es Frankfurt Motor Show-n mutatták be, mely a rendezvény nyitóeseménye volt. Az UP! koncepciót a Volkswagen Csoport vezető tervezője, Walter de’Silva, és a Volkswagen személyautók főtervezője, Klaus Bischoff alkotta meg. A nullemissziójú Volkswagen E-Up! tanulmányautót pedig a 63. Frankfurti Autószalonon mutatták be először, 2009-ben. Az első szállítmányok 2013 októberében indultak útnak először Németországban, majd ezt követően nem sokkal később Dánia, Svédország, Franciaország, Norvégia és Hollandia, valamint az Egyesült Királyságban is megjelent a kis tisztán elektromos modell. A németországi ára anno 26.900 euróról indult, ami jóval drágább volt mint a hagyományos társa. Nem csoda, hisz ez egy teljesen elektromos autó!

Hogy Magyarországra mikor érkezett meg arról sajnos pontos infónk nincs. Egyedül egy darab Totalcar.hu-s cikket találtam 2014-ből, sanszos, hogy ebben az évben debütálhatott a hazai piacon is. Azaz már pár éve itthon is megtalálható, és elég sokat látni belőle Budapest utcáin is az autómegosztó cégek flottájában. Előszeretettel használják mivel kicsi, fürge, és gazdaságos! Igazi városi autó! – Ugyan ebben vitatkoznék egy kicsit… nagyon sokan azt gondolják, hogy az e-autók csak városba jók és hogy csak a városi vagy peremvárosi közlekedésre alkalmasak. Ezt most megcáfolom! Ugyanis az e-UP-al is kilehet menni külföldre, akár egy hosszabb útra. A lényeg, hogy legyen megfelelő villámtöltő infrastruktúra.

Ha ez megvan és bírja a derék az ülést akkor nincs gond! Ugyanis szinte semmi pénzért lehet elektromos autóval utazni.

Gondolkodtunk míg nálunk volt az autó, hogy hova is menjünk?! A keleti országrészt sajnos nyélből elvetettük, ugyanis ott Miskolcon van egy villámtöltő a Lukoil kúton. De, mi van ha pont nem működik? Szívás, ugyanis sajnos az e-UP egyetlen hátránya, hogy csak egy fázisról tölthető. Azaz AC oldalon csak 3,7 kW-ot tud fogadni. Egy köztéri 22 kW-os töltőről is 5 óra kell míg feltölt az autó, otthoni 230-as aljzatról pedig 7-8 óra. Ezért AC-ról csak éjszakánként érdemes tölteni, viszont DC villámtöltővel pikk-pakk feltölt.

Akkor irány Pozsony! Múlt hét vasárnap útnak is indultunk reggel, egy kicsit hűvös volt ezért ECO módban mentünk végig és a fűtés 22 fokra volt állítva. Annyit érdemes még megjegyezni, hogy teljesen feltöltött akkuval indultunk el. Azaz otthon töltöttem körülbelül 6-8 kWh-nyi áramot az autóba (több fogyasztó ment ez idő alatt), hogy reggel 100%-al indulhassunk. Felfelé kerekítve, ezért fizetek körülbelül 320 forintot!

Induláskor 154 kilométer megtehetőt írt ki az autó. A győri Szent István út 12. alatt található Révai Parkolóház volt az első célunk, ahova pontosan 90,2 kilométer alatt érkeztünk meg.

Az óra szerint 42 kilométert tudtunk volna még menni hasonló tempóban és 12.2 kWh/100km átlagfogyasztást kaptunk. Végig a 81 főúton mentünk, az aktuális sebességhatárokat betartva.

A Révai Parkolóházban feltöltöttük ismét 100%-ra az autót. Az ABB töltő 20 percet írt ki, de ez igazából 25 perc körül volt. Ismét 154 kilométer megtehetővel indultunk el Pozsony felé. Győrben fizettem 100 forintot amiért feltöltöttem, de igazából ez csak a parkolódíj volt.

Pozsonyban a Prievozská 821 közelében található McDonald’s parkolójában akartuk tölteni az autót, de sajnos még le volt fóliázva az új ABB töltő amit a McDonald’s a helyi ZSE áramszolgáltatóval telepítettek közösen. Sebaj, van egy másik pár kilométerrel odébb. Plusz még egy csomó Pozsonyban, de direkt olyant kerestünk ahol tudunk enni! Biztos, hogy működik, mert előtte pár nappal írt megjegyzést egy e-autós hogy nem kell RFID kártya sem a töltő indításához.

Győrből összesen 85 kilométert tettünk meg a második töltőig, ahova 46%-os töltöttséggel érkeztünk és még 70 kilométert tudtunk volna még menni a kis elektromossal.

Eddig 175,2 kilométert utaztunk és mire oda értünk 11,3 kWh/100km lett az átlagfogyasztásunk.

Amíg ettünk addig fel is töltődött teljesen 100%-ra az autó. Itt nem fizettünk a töltésért semmit!

Mikor lehúztuk az autót ismét 154 kilométert mutatott a számláló. Elindultunk a városba, ahol sétálgattunk, majd egy kis idő után elindultunk visszafelé. Mikor beültünk az autóba akkor ECO+ módban 162 kilométert mutatott az autó, de nagyon meleg volt ezért a klímát bekapcsoltam amit 21 fokra állítottam. Sajnos csak normál vagy ECO módban megy a fűtés vagy a hűtés. ECO+ módban csak a külső levegőt fújja be az autó.

Az első utunk Győrbe vezetett volna ismét, de a kilométerek nem igazán fogytak, plusz még a klímát is ki kellett kapcsolnom Mosonmagyaróvár után mert megfájdult a fejem. Így ECO+ módban haladtunk tovább, ebben a módban pedig még jobban nem fogytak a kilométerek. Győr előtt még kalkuláltam egy gyorsat, és örömmel tapasztaltam, hogy ezzel az aktuális töltöttséggel simán eljutunk a tatabányai APTÍV villámtöltőjéhez.

Akkor írány az APTÍV.

Ezúton is szeretném megköszönni minden e-autós nevében, hogy az APTÍV Tatabányán a saját pénzéből telepített egy publikus töltőt amit bárki ingyen használhat.

Azaz, a pozsonyi McDonald’s-ból legurultunk a belvárosba ekkor 10 kilométert autóztunk, majd tovább Pozsonyból – Győr és Tatabánya lett a cél. Mindenhol az aktuális sebességet betartva! A tatabányai APTÍV töltőjéhez 150 kilométert tettünk meg. Tisztán látni, hogy Pozsony belvárosából 140 kilométert autóztunk, majd 12%-al érkeztünk meg az APTÍV villámtöltőjéhez és még 20 kilométer megtehetőt írt az autó, ez idő alatt 9,1 kWh/100km-re jött ki az átlagfogyasztásunk.

Nem akartam elhinni, hogy ennyit simán meg tud tenni. Bizonyára ehhez hozzájárult a közel egy éves elektromos autós napi használatom is, ahol a fékpedált egyáltalán nem használom! Maximum vészfékezésnél vagy a piros lámpánál állásnál. Az e-autókkal ugyanis lehetőségünk van visszanyerni az amúgy elfékezett energia egy részét, ha épp nincs csurig az akksi. A Volkswagennél a váltó D állásában három fokozatban állítható, mekkora legyen a motorfék, az elsőben szinte észlelhetetlen, a hármasnál viszont szinte csak vészfékezéshez kell a valódi féket használni. A legdurvább a B fokozat, amire már akkor átváltok mikor látom, hogy torlódik a sor, vagy éppen pirosra vált a lámpa.

A komplett 325 kilométer alatt pedig 10,3 kWh/100km lett az átlagfogyasztásunk!

Az autó 36 perc alatt töltött fel 12%-ról 100%-ra. Ami elég jó idő!

Ismét teljesen feltöltve 154 kilométert tehettünk volna meg az autóval, de a következő úti célunk már az otthonunk volt. 59 kilométer alatt haza is jutottunk!

Mire hazaértünk 117 kilométer megtehetőt írt a kis e-UP, 9,3 kWh/100km átlagfogyasztással, míg a teljes utunk alatt pedig 10,2 kWh/100km-t írt az autó.

Összesen 384 kilométert tettünk meg, közel 420 forintból.

 Ez idő alatt úgy mentünk mint egy normális autóval. Igaz, az 1-es úton volt egy kisebb lassulás mivel az M1-est ide terelték le aszfaltozás miatt.

Elmondható, hogy ezzel a kis autóval simán meg lehet tenni jó időben közel 150 kilométert átlagos tempóban. Tippre 120-130-at mondtam volna, de ez így pozitív csalódás! Így merem állítani, hogy ha meglenne a megfelelő töltőhálózat az országban akkor simán elviselhető lenne ez a kis autó egy két fős ifjú párnak, akik többségében nagyvárosban használják az autót, de néha elmennek vele hosszabb útra vagy hazautaznak a szülőkhöz vagy a nagyihoz vidékre. Esetleg a balatoni nyaralóba, ahol egy éjszaka alatt simán feltölthető az akkumulátora és a következő nap akár vissza is indulhatnak.

Az autóról a fent linkelt cikkekben további technikai adatokat lehet olvasni. Nem volt célom azt bemutatni, hisz mindenki biztos látta már, és akár ki is próbálhatja ha épp Pesten jár. Annyit érdemes megjegyezni, hogy az autóban nincs semmi felesleges elektronika ami bonyolítaná az e-autózást. Így még akár egy vidéki nyugdíjasnak is tökéletes lenne egy ilyen kis autó aki csak hetente egyszer veszi elő az autóját, hogy elvégezze a nagy bevásárlást. Nem kell semmire sem figyelnie, csak beindítja és megy, majd ha hazaért akkor feldugja tölteni és kész is. Nem kell aggódnia az olaj- és fékcserék miatt, mivel itt se olaj és a féken sincs kopás, ha megfelelően használja a rekuperációt. Bár, ha egyszer rákap az ízére akkor még a szomszédba is ezzel a kis elektromossal menne!

Viszont, hogy ne csak fényezzem az autót, mondok egy negatívat is. Az ülés nekem kényelmetlen volt, bár ez betudható a magasságomnak és a súlyomnak is. De, az is biztos, hogy mögém csak egy bevásárló táska fért el a hátsó ülésen. Párom mögé pedig simán befértem. Amúgy ezen nem csodálkozom, ugyanis ez egy igazi kis autó.

Bőven ajánlott kategória! A közel két hét alatt körülbelül 2000 kilométert mentünk vele. Nagyon hozzánk nőtt, kicsit sajnáltam mikor vissza kellett vinnünk. Pedig még szépen ki is takarítottam és le is mostam a Kék Villámot mielőtt visszaadtam!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!