Varga Mihály: sikeres évet zárt Magyarország az elektromobilitás terén

0

Sikeres évet zárt Magyarország az elektromobilitás terén: 2017 végén több mint 3500 autó fut zöld rendszámmal az ország útjain, majdnem kétszer annyi, mint 1 évvel ezelőtt – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten az állami intézmények 26 új elektromos autójának csütörtöki átadásán.

Kiemelte: az érintett intézmények – többek között a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Mentőszolgálat és több kormányhivatal – flottáit gyarapító 26 új autóval az ország közelebb került ahhoz a célkitűzéshez, hogy 2030-ra az árammal hajtott járművek aránya elérje a 30 százalékot. Elmondta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) közötti együttműködésnek köszönhetően az idén központosított közbeszerzési eljárással gyorsan és költséghatékonyan került sor 200 elektromos jármű beszerzésére. Varga Mihály kijelentette: a magyar gazdaság egyik legfontosabb hajtóerejét jelentő járműiparnak át kell állnia az elektromos autók gyártására és fejlesztésére, hogy Magyarország továbbra is az autógyártás élvonalába tartozhasson.

Felidézte, hogy a kormány az infrastruktúra kiépítése és az elektromobilitás terjesztése érdekében létrehozta az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft.-t, a 15 ezer főnél nagyobb települések önkormányzatai számára pályázatot írt ki a töltőállomások telepítésére. Utóbbi eredményeként 75 településen több mint 400 töltőpont épülhet, több helyen már megkezdődött a tervezés vagy a kivitelezés – tette hozzá.

Varga Mihály közölte, hogy továbbra is támogatják a cégek és magánszemélyek beszerzéseit, a tavaly szeptemberben indult elektromos autóvásárlási programban több mint 600 jármű megvásárlásához biztosítottak akár másfél millió forintos támogatást. Jelentős segítségnek nevezte a szabályozási környezet könnyítését is, mivel – mint mondta – a tisztán elektromos meghajtású járművek után nem kell regisztrációs adót, cégautó- és helyi gépjárműadót, forgalomba helyezési és vagyonszerzési illetéket fizetni. Hozzátette, hogy a kormány egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fejlesztés és a háttéripar erősítésére is, az Eletric Mobility Europe nemzetközi kutatási együttműködésen keresztül 5 kutatási konzorciumban 8 magyar cég kaphatott támogatást.

Ugron Gáspár, az e-Mobi ügyvezető igazgatója az átadáson közölte, hogy a következő hónapokban majdnem 60 autót fognak átadni országos közfeladatot ellátó hivataloknak és vállalatoknak. Hozzátette: bíznak abban, hogy a program a következő években is folytatódik. Közölte, hogy az e-Mobi az önkormányzatok beruházásain felül csaknem 500 töltési pontot létesít, kivitelezésük jelenleg is folyik, hogy Magyarország rövid időn belül elektromos autókkal is átjárható legyen.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója elmondta: bár a mentésben elektromos autók még nem vehetnek részt, a 254 telephely közötti a dokumentum- és információszállításban kiválóan használhatók, ráadásul az OMSZ tapasztalatot szerezhet az ilyen járművek üzemeltetésében.

[ult_createlink title=”Regisztrálj a fórumunkba! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Legyél Vendégblogger! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Kövess minket a Facebookon is! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:18px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!