Európai premier Bécsben – JAC E S4

0

Épp a napokban tartanak Autoshow-t a szomszédos Ausztria fővárosában, és itt debütál először Európában az új kínai e-car.

Nemrég írtunk egy kisebb összefoglalót, hogy hogyan lett a világ első számú elektromosautó-gyártó és forgalmazó országává Kína, ami megmagyarázza azt is, hogy miért számíthatunk a jövőben arra, hogy terjeszkedni fognak sokfelé a világon, így Európában is. Az első fecske, az MG ZS elektromos SUV-ja már kapható az Egyesült Királyságban és Hollandiában, hamarosan pedig a többi országban is elérhetővé válik (Németországban és Norvégiában már hirdetik). A kb. 10 millió forintba kerülő remek ár/érték arányú kocsinak azonban már itt a legfrissebb kihívója, méghozzá egy honfitárs személyében.

Európában először a most hétvégén megrendezésre kerülő Bécsi Autoshow-n mutatkozik be a szintén kínai JAC E S4. A gyárt 1964-ben alapították, részvényeivel a shanghaji tőzsdén kereskednek. 2010-ben jelentették be új programjukat, miszerint elektromos autókat is fognak gyártani. Még abban az évben piacra kerültek az első példányok, és azóta szüntelen dolgoznak a fejlesztéseken és az újabb típusokon.

Ausztriában az S2-es modellel vetették meg a lábukat, és most elhozták végre a nagyobb testvérét is, az S4-t. Ez méretében a Kona és az e-Niro között helyezkedik el. Hatótávjában is velük kel versenyre, hiszen 66 kWh-nyi akkukapacitással szerelik gyárilag.

 A villanymotor az első kereket hajtja, 150 lóerő és 330 Nm nyomaték bőven elegendő az autó mozgatásához. A kormány mögé és a középkonzol fölé is digitális kijelzőt építettek be a kínai gyártósoron a járműbe. A kocsi nem szenved hiányt a kategóriájában már megszokott vezetéstámogató rendszerekből sem: adaptív tempomat és sávtartó asszisztens egyaránt rendelhető bele. A biztonságunkról ezen kívül 6 légzsák gondoskodik. Ami a belső kialakítást illeti, puha és kemény műanyagok váltják egymást az ajtón és a műszerfalon, akárcsak bármelyik hasonló autóban. Az ülések azonban (mű)bőrből kaptak borítást, és e-autóhoz stílszerűen elektromosan állíthatók. A külső dizájnnál látszik, hogy olyan formát kerestek a tervezők, ami egyaránt befogadható egy európai, dél-amerikai vagy távol-keleti vásárlónak is. Egy aprónak tűnő, de fontos részletre is figyeltek, az ajtócsapódás hangja igazán csendesre és a fül számára kellemesre sikerült. Mindezek alapján, bekötött szemmel, (vagy talán elég lenne csak a márkajelzést letakarni), senki nem mondaná meg, hogy ez a jármű bizony Kínában készült.

Az autó végleges ára még nem ismert, de biztosak lehetünk benne, hogy versenyképes lesz a konkurenciával, különben nem importálná a Raiffeisen Bank Ausztriába. A gyártó is bízik a modell sikeres bevezetésében, és 100.000 km garanciát vállal az akkucsomagra. 

A kistestvér S2 már kapható az országban, a következő cikkünkben azt is bemutatjuk.

Nektek mi a véleményetek a JAC E S4-ről? Ti mi alapján választotok e-autót?

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!