Bemutatásra került a Supercharger V3

1

Az ígéreteknek megfelelően tegnap este 8-kor (helyi idő szerint) Elon Musk bemutatta a vállalat villámtöltőjének, a Superchargernek a harmadik generációját, vagyis a Supercharger V3-at.
Az új töltő legfontosabb tulajdonságai:
– 250 kW csúcsteljesítményű töltési képesség, még akkor is, ha két autó tölt az oszlopon.
– Kezdetben csak a Model 3 járművek tudják kihasználni ezt a képességet, akkor is csak szoftverfrissítés után.
– A Model S és Model X típusok később kapják csak meg ezt a lehetőséget, szintén szoftverfrissítés után.
– Az első, nem teszt-jellegű ilyen töltők 2019 második negyedévétől lesznek elérhetők.

Nem csak a töltő, de az arra csatlakoztatott töltőkábel is újításon fog átesni. Egyrészt folyadékhűtést kapnak a V3 oszlopok kábelei, valamint a Tesla szerint anyagában is könnyebb, flexibilisebb lesz minden ilyen kábel. További újdonság, hogy ezek a kábelek vékonyabbak is lesznek a mostaniakhoz képest, ahogy azt az alábbi képen is meg lehet tekinteni. Bal oldalon az új (V3), jobb oldalon a régi (V2) kábel.
A kábeleken túl egyelőre nem nagyon lehet megkülönböztetni a V2 és V3 töltőket egymástól. Egy apró lehetőség azonban mégis van, hiszen a V3 Superchargerek közelében nagyobb szerelvénydobozok találhatóak, 1 MW teljesítménnyel. Erre szükség is van, tekintve a nagyobb töltési teljesítményt, valamint, hogy már nem szükséges az energiamegosztás az ugyanazon oszlopon töltő autók között.

A Tesla szerint vállalatuk leghatékonyabb autója a Model 3 Long Range, ami az új töltővel 5 perc alatt 120 km (75 mérföld) megtételéhez elegendő energiát tud magába szívni. Ha pedig 1 óránk van, akkor akár 1600 km-nyi (1000 mérföld) hatótávot tölthetünk az akkumulátorokba, elektromos energia formájában.

[vc_video link=”https://youtu.be/F-SZ7FgK1KA” align=”center”]

További újítás az „On-Route Battery Warmup” nevű funkció megjelenése, aminek lényege az lesz, hogy ha az autó a navigációs szoftveren keresztül értesül arról, hogy belépünk egy Supercharger állomás területére, elkezdi felfűteni/lehűteni az akkumulátorokat a legoptimálisabb hőmérsékletre, ami a töltés felvételéhez szükséges. A Tesla véleménye szerint ezzel a funkcióval akár 25%-al is csökkenthető lesz a töltési idő! A következő ábrán az átlagos töltési időket láthatjuk: bal oldalon az átlagosan eltöltött idő látható a jelenlegi, 120 kW-os töltési lehetőséget figyelembe véve. Középen ugyanez az idő már 25%-al csökken, köszönhetően az On-Route Battery Warmup funkciónak. A jobb oldali ábra szerint az előfűtési funkció és az új V3 töltőoszlop együttesen már 50%-al is csökkentheti az eredeti töltési időt.

Ahogy a cikk elején is írtuk, sajnos kezdetben csak a Model 3 tulajdonosok élvezhetik a V3 Supercharger előnyeit, ők is csak egy szoftverfrissítés után, amit az év második negyedévétől kezdenek meg, párhuzamosan az ilyen töltőoszlopok megjelenésével!
A vállalat továbbá megemlítette a Model S és X típusokat is, ezek esetében jelenleg „csak” szoftveresen növelt töltésfogadási képességről van szó, de arról nem, hogy ez számokban mit is jelent. A jelenlegi, V2 oszlopok töltési képességeit is kis mértékben ugyan, de növelik. Ez pedig 145 kW-ot jelent majd, feltéve ha az oszlopon nem tölt másik Tesla is.

A Tesla tehát ismét komoly fejlesztéseket tesz majd le az asztalra, amiket ha idővel is, de minden tesla tulajdonos élvezhet majd egy Supercharger állomásra betérve!

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed. Vagy ha nincs Facebook fiókod akkor regisztrálj a megújult fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!