Ilyen a Tesla örző-védője élesben

0

Tegnap írtuk meg, hogy egy frissítéssel még biztonságosabbak lettek a Tesla járművei. Igaz, még csak az amerikai Tesla Model 3-ak kapták meg ezt a fícsört, de ami késik az nem múlik, szokták mondani.

A Sentry Mode, mely egy örző-védő mód a Teslák esetében. Jelenleg még csak az első amerikai Model 3-asokon érhető el a Sentry Mode-ot tartalmazó frissítés, de hamarosan minden 2017 utáni S és X modell is megkapja a frissítést. Alapkövetelmény az Autopilot 2. A Tesla által kiadott hivatalos leírás szerint a Sentry Mode bekapcsolásával a Tesla készenléti állapotba kapcsol és folyamatosan figyeli a közvetlen környezetét. Amennyiben pedig valamilyen fenyegetést észlel, egyből feléled és egy figyelmeztetést jelenít meg a kijelzőn melyen az áll, hogy a Sentry aktiválódott és a  kamerák rögzítik az eseményeket. Ha a Tesla további fenyegetést tapasztal (ablakbetörés, autó emelése), akkor aktiválódik a riasztó rendszer és maximális hangerőn valamilyen zenét fog játszani. Ezzel pedig felkelti a környezetében levő emberek figyelmét és az autó tulajdonosának is értesítést küld a saját Tesla applikáción keresztül az autó. Azonban, hogy képi anyagot tudjon menteni, elengedhetetlen egy USB aljzatba dugott adattároló.

Jelenleg pedig egyre több érdekes videó került fel a YouTube-ra melyeken jól látható, hogy miképp működik ez a rendszer. Érdemes megnézni:

[vc_video link=”https://youtu.be/73u_Bfdbq3A” align=”center”]
[vc_video link=”https://youtu.be/ood20xOkED4″ align=”center”]

Várjuk a véleményed az új fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. Regisztrálj még ma! “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!