NIO ES8 – elektromos autóval 5715.28 méter magasan

0

Jó magam is voltam már egy Nissan LEAF-el 1611 méter magasan, egészen pontosan tavaly augusztusban mikor a LEAF-el bejártuk egész Szlovéniát. Beleértve a Júlia-Alpok legmagasabb autóval megtehető hágóját is.

Viszont most egy kicsit magasabbra merészkedtek egy tisztán elektromos autóval. Mégpedig a NIO akarta megmutatni, hogy tisztán e-autóval sem akadály a távolság vagy a magasság. Ezért az volt a kínai vállalat célja, hogy 5715,28 méter magasra vigyék az ES8-at. Az autót Chen Haiyi vezette, a helyszín pedig a Purog Kangri gleccser volt Tibetben, amit a világ harmadik legnagyobb gleccsereként ismerhetünk, és szeptember 24-én sikerült beállítani az új rekordot, amit a Guinness Világrekordok is elismert.

A NIO prezentálni szerette volna azt is, hogy az elektromos rendszer tökéletesen helytáll nagy tengerszint feletti magasság és hideg időjárás esetén is. A cég egyik szóvivője úgy fogalmazott, „remélik, hogy a jövőben minden elektromos autó-tulajdonos el tud majd utazni Tibetbe”. „Mindezek eredményeként ez a környezetünknek is hasznos”– jegyezte meg.

Az elektromos autón semmilyen módosítást nem kellett végrehajtani. Az ES8-at két elektromos motor hajtja, a légnyomásbeli változás pedig nincs hatással a hajtásláncra, ellentétben egy belsőégésű motorral szerelt autónál. Az ES8-at nagyban segítette az alapáron elérhető aktív légrugózás és az összkerékhajtás is.

A NIO rekordja több mint 1 kilométerrel marad el attól, amit 2007-ben értek el egy módosított Suzuki Samurai-jal: a chilei duó – Gonzalo Bravo és Eduardo Canales – 6688 méter magasra jutott hazájában, ami azóta is mérvadó a nem elektromos autók között.

[vc_video link=”https://youtu.be/1QF4ZG_M6KE” align=”center”]

Remélem, hogy ezek az autók is egyszer el fognak jutni az európai országokba is. Úgy vélem, hogy jót tenne a „nagymúltú” európai gyártóknak is. Mi a véleményed? Regisztrálj újonnan indult fórumunkba ahol elmondhatod a véleményed:  “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!