Elektromos gépkocsik vásárlásának támogatásáról, röviden

0

A tegnapi naptól ismét lehet pályázni az „Elektromos gépkocsi beszerzésének támogatása” (GZR-D-Ö-2018) c. újranyitott kiírásra. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére 2018. október 29-én 8 órától egyszerűsített feltételrendszerrel és tartalommal érhető el az autósok körében népszerű lehetőség.

A támogatást magánszemélyek és jogi személyek részére tisztán elektromos személygépkocsik, legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tisztán elektromos tehergépkocsik és/vagy L7e-CU kategóriájú áruszállításra tervezett nehéz emelt teljesítményű kvadok vásárlásához lehet felhasználni.

A pályázatok benyújtására a https://palyazat.e-mobi.hu/ pályázati portálon keresztül van lehetőség. A támogatás mértéke a bruttó eladási ár 21 százaléka, legfeljebb 1,5 millió forint. A támogatott gépjárművek esetében a korábbi bruttó 15 millió forintról 20 millió forintra emelkedett a maximum vételár. A támogatási összegeket változatlanul a kereskedővel számolják el, akik azonban az eddigi gyakorlattal szemben előleget is kérhetnek.

A korábbiaktól eltérően az elektromos gépjármű kizárólag a Támogatói Okirat hatályba lépése után szerezhető be, a benyújtás során nem kell konkrét típust kiválasztani. Egyszerűbbé vált a pályázatok beadása: míg előzőleg minden dokumentumot eredeti példányban is be kellett küldeni, most már elegendő  csak a cégszerűen aláírt és keltezéssel ellátott pályázati nyilatkozatot egy eredeti példányban postai úton eljuttatni a lebonyolító szervhez.

Fontos változás, hogy a támogatás finanszírozásának módja alapesetben előfinanszírozás. Ha a regisztrált kereskedő utófinanszírozási formát választ, akkor a támogatói okirat módosítását kell kezdeményeznie. Amennyiben a Támogatói Okirat hatályba lépésétől számított 90 napon belül az engedményezési szerződést nem kötik meg, úgy a vissza nem térítendő támogatás kizárólag utófinanszírozás keretében vehető igénybe.

A programmal kapcsolatban minden további részletet és a pályázati útmutatót a https://e-mobi.hu/hu/gzr-d-o-2018-kiiras oldalon lehet elolvasni. Továbbá a pályázati kiírás pályázói segédlete ide kattintva érhető el!

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!