A Mercedes-Benz nyitott az együttműködésre a Teslával

0

Erről Dieter Zetsche, a Daimler vezérigazgatója beszélt.

Nem biztos, hogy minden e-autós és a téma iránt csak érdeklődő hallotta már a Tesla és a Daimler együttműködését, ami olyan nagyszerű autókat eredményezett, mint a Mercedes-Benz B250e, vagy éppen az elektromos SMART.

Pedig bizony volt ilyen, mégpedig 2007-ben, amikor a Daimler pénzügyi segítséget nyújtott a Teslának, ami még akkoriban nagyon nem az a cég volt, ami ma. A pénzért cserébe pedig megkapta a Tesla akkori részvényeinek 9%-át, valamint segítséget nyújtott a már említett B250e és SMART modellek tervezésében és saját alkatrészeket (fedélzeti töltőt, akkumulátorcsomagot) is szállított hozzá. Így lehet az, hogy a B250e is gyakorlatilag egy Tesla!

De az akkori elektromos SMART rendszereit is a Tesla szállította. 2007-ben kezdetben 100 db rótta teszt jelleggel London utcáit, míg a 2. generáció 2009-ben már a világ 18 országában volt bérelhető a Car2Go hálózatában is. Ez a 2. generáció már 2300 darabbal büszkélkedhetett, míg a 2013-ban indult 3. generáció (világszerte 30 országban volt kapható) már 6500 darabbal.

2009-ben viszont a Daimler eladta az összes részvényét, amin közel 50 millió dolláros profitot realizált, nem számítva az addig legyártott autókat és a bennük található alkatrészek értékét.

Dieter Zetsche vezérigazgató szerint nem bánták meg, hogy eladták a részvényeket:
„Egy pillanatig sem bánom, hogy így döntöttünk, de ez nem zárja ki egy jövőbeni együttműködés lehetőségét”

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!