Menő jövő – elektromos járművek napja Székesfehérváron

0

A városlakók egészségének megőrzése, a környezet védelme fontos feladat Székesfehérvár önkormányzata számára, ezért is szervezik meg az Európai Mobilitási Hét nyitányaként szeptember 15-én, szombaton Menő jövő címmel az elektromos járművek napját a városban. A Rákóczi utca – Várkörút lezárt szakaszán az érdeklődők – érvényes jogosítvány birtokában – ki is próbálhatnak egyes modelleket.

A 21. század technikai fejlődése számos, eddig ismeretlen lehetőséget kínál minden területen, így az iparban, az autógyártás területén is, ahol az utóbbi években egyre nagyobb teret kap az elektromos járművek fejlesztése. Egyre többen tartják fontosnak, hogy ezen a módon is visszaszorítsák a levegőszennyezést. Évről évre nő a közlekedésben résztvevők száma, érthető módon tehát a jövő egyik kulcsfontosságú területe az elektromos járművek minél szélesebb körben való elterjedése.

A székesfehérvári önkormányzat számára kiemelten fontos terület a környezet megóvása, a városlakók egészségének védelme, megőrzése. Ezért is rendezik meg Menő jövő címmel az elektromos járművek napját a Rákóczi utca-Várkörút lezárt szakaszán. A szeptember 15-én, szombaton zajló program egyben az Európai Mobilitási Hét nyitánya is lesz: ez a Fehérváron évek óta hagyományos rendezvénysorozat ugyancsak az alternatív közeledési módok népszerűsítését szolgálja.

A Menő jövő című, 13 órától 19 óráig tartó programon öt kiállító lesz jelen: az e-Mobi EN Kft. két darab VW e-Golfot és elektromos robogókat, az E-ON két Nissan Leafet és elektromos robogót, a Nissan Magyarország Sales CEE egy Nissan Leafet, a Rack Autó két elektromos BMW-t, a LeasePlan is egy Nissan Leafet, valamint egy BMW i3-at állít ki a Várkörút lezárt szakaszán.

A szervezők ígérete szerint arra is lesz lehetőség, hogy a rendezvény látogatói kipróbáljanak egyet-egyet a kiállításon bemutatott autók közül. Ehhez természetesen érvényes jogosítványra lesz szüksége az érdeklődőknek. A tesztvezetés a helyszínen, a Rákóczi utca lezárt szakaszán lesz, a tesztautók a Panorama Offices előtti parkolóban állnak majd, a járművek kipróbálására itt lehet jelentkezni a kiállító cégek képviselőinél.

Az elektromos autózás, az új modellek iránt érdeklődők a szakemberek segítségével megismerkedhetnek a jelenleg elérhető járművek kínálatával, a helyszínen jelen levő Vörösmarty Rádió munkatársai által készített beszélgetésekből pedig mindent megtudhatnak az autók különböző típusairól, jellemző tulajdonságairól.

Az elektromos járművek napján bemutatkozik Székesfehérvár elektromosautó-flottája is. A Várkörút Lakatos utca – Romkert kapu  közötti szkaszán a Székesfehérvári Városfejlesztési kft. négy autóját (egy Nissan Leaf személyautó és három Nissan e-NV200 tehergépkocsi, amelyeket az önkormányzatai ingatlankezeléssel, épületüzemeltetéssel, karbantartással összefüggő feladatok ellátásához használnak), valamint a Városgondnokság elektromos meghajtású járműveit tekinthetik meg.

A város önkormányzata többféle módon szeretné segíteni a környezettudatos autózás elterjedését. Az e-autók használata mellett így a töltőpontok kialakításában is élen jár Székesfehérvár. Az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft.-vel és az E.ON-nal együttműködve – a közgyűlés döntése alapján – 12 helyen építenek ki elektromosautó-töltőállomást az elkövetkező hónapokban. Ebből 11 gyorstöltő, egy pedig villámtöltő lesz. A polgármesteri hivatal szakirodájának javaslata lapján a város több pontján – Gyümölcs utca, Király sor, Huszár utca, Seregélyesi út, Jankovics utca, Sütő utca, Ház utca – Alba Regia Sportcsarnok (villámtöltő), Béke tér, József Attila utca, Ybl Miklós lakótelep, Rác utca, Mátyás Király körút – létesülhet töltőoszlop.

Az rendezvényen mi is megjelenünk. Gyertek el minél többen és próbáljátok ki a ma kapható és megvásárolható tisztán e-autók többségét!

Ide kattintva a Facebook eseményen jelezheted a részvételi szándékod!

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!