Gombamód szaporodnak az elektromos autók a világban

0

A napokban a Bloomberg közzétett egy jelentést, mely szerint ezen a héten a négymilliót is elérheti a forgalomba helyezett e-autók száma a világon. Ez az adat ugyan első hallásra egyáltalán nem tűnik soknak, azonban látva a növekedés ütemét, egyértelmű, hogy a közeli jövőben jóval nagyobb számokról számolhatunk majd be.

Az első egymillió elektromos autó eladásához 5 év kellett, a legutóbbi egymillióhoz már csak 6 hónapra volt szükségük az autógyártóknak!

Megállásról vagy stagnálásról szó sem lehet, hisz a technológiától eddig ódzkodó autóipari vállalatok is komolyan nekiálltak az e-autók fejlesztésének, egyre nagyobb gyárakat építenek és fejlesztik az akkukat. Azaz minden adott ahhoz, hogy az elektromos autók a jövőben még inkább használhatóvá váljanak. Éppen ezért a gyártók is egyre nagyobb számban készítik el a saját, tisztán elektromos vagy hibrid modelljeiket.

Az utóbbi időben pedig egyre több nagyvállalat vált környezettudatossá, ami pedig az átlagfelhasználókra is kiterjed. Még azok sem fordulnak el a technikától, akik korábban ördögtől való dolognak tartották az e-autókat.

A Bloomberg úgy tippel, a most még négymilliós szám kevesebb mint egy évtizeden belül a százmilliót is megközelítheti.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!