2018. augusztus 1-től fizetőssé válik elektromobilitási szolgáltatása a MOL-nak

0

Több helyen hallottam illetve olvastam, hogy jövő hónap elejétől fizetőssé válnak a MOL kutakon található e-autó töltők használata. Hogy biztosra menjünk, megérdeklődtem a MOL-nál is, hogy mi várható! Még egy óra sem telt el, de már csöngött a telefonom és elmagyaráztak mindent. Plusz egy hivatalos közleményt is küldtek, ami itt olvasható:

„A MOL 2012-ben elsőként helyezett üzembe gyors elektromos töltőt, és azóta is folyamatosan bővíti hálózatát. A fogyasztók igényeinek minél szélesebb körű kiszolgálása, a fenntartási költség, valamint az infrastrukturális beruházások megtérülésének érdekében a MOL ezentúl versenypiaci alapon működteti az e-töltő hálózatát.

Jelenleg négy budapesti töltőállomáson (Istenhegyi u., Kerepesi u., Könyves Kálmán körút, Hunyadi u.) találhatók villámtöltők. Ezek mindössze 30 perc alatt képesek feltölteni egy elektromos autó akkumulátorait menetkészre.

Az év végéig további 10 elektromos töltőt telepítünk Budapesten, vidéken pedig 15 töltőt adunk át. Emellett a MOL-csoport részt vesz a NEXT-E projektben is, amelynek köszönhetően a régióban egy 252 darab gyors és ultragyors elektromos töltőből álló regionális hálózatot hoz létre 2020-ig. A projekt részeként idén 11 darab töltőt telepítünk az autópályák és az M0-ás autóút mentén.  

A lassabb AC töltés ára 1.990 Ft-ba kerül, míg a gyorsabb DC töltés ára 2.990 Ft.

További információk: https://www.molplugee.hu/

[ult_buttons btn_title=”Hirdess nálunk! Katt ide!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fmediaajanlat%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#06c100″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#06c100″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#06c100″ btn_color_border_hover=”#06c100″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”3″ btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#06c100″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]

forrás és borítókép: MOL Magyarország

Ha bárkinek, bármi kérdése lenne a témával kapcsolatban, akkor írjon az email címünkre és feltesszük a kérdéseket a MOL Magyarországnak! Előre is köszönjük!

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!