Két hete vette kezdetét az Elektromobilitás roadshow a Balaton körül. Az eseménysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosságra, az elektromos autózás előnyeire, a társadalmi felelősségvállalásra.

Olyan rendezvényeken keresztül kívánjuk megszólítani a lakosságot, ahol a gyakorlatban is szemléltethető az elektromos autó és a könnyű elektromos járművek (LEV) palettája. E mellett számos, a témában felmerülő kérdésre is választ kaphatnak az érdeklődők, mint például a töltőberendezések használata, illetve a társaságunk által megvalósuló országos átjárhatóságot biztosító töltőhálózat kiépítése. Ugyancsak tájékozódhatnak a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett, elektromos gépjármű vásárlásokhoz igényelhető 1,5 millió Ft-os támogatással kapcsolatos pályázatról. A programsorozat során együttműködő partnerünk a VW, számukra szintén kiemelt fontossággal bír az elektromobilitás, illetve az e terén végzett fejlesztések. Jelenlegi zászlóshajójuk, a 300 Km hatótávolságú e-Golf a roadshow állomásain is megtekinthető. A látogatók felfrissüléséről a káros anyag kibocsátás csökkentését és a fenntarthatóságot célul kitűző Nespresso gondoskodik.

A balatoni roadshow állomásai:

  • július 22., Keszthely, móló melletti sétány – szombat, 10:00–20:00
  • augusztus 5., Balatonkenese
  • augusztus 12., Siófok

Mit kell tudni a Roadshowról:

Nagyszabású Elektromobilitás Roadshow indult a Balaton körül, amelynek harmadik állomása Keszthely, a móló melletti sétány. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosságra, az elektromos autózás előnyeire, a társadalmi felelősségvállalásra.

Milyen programokkal várnak:

A különböző állomásokon izgalmas játékok várnak mindenkit:

  • elektromos autó bemutatás
  • ismerkedés a töltőkkel
  • kerékpárral meghajtott sínautó verseny
  • Flike elektromos drón szimulátor
  • arcfestés és gyereksarok

Az információs pultnál váltsd ki a menetleveledet, menj végig az állomásokon, szerezz új élményeket és nyerj!

Három állomást végigjárva a begyűjtött pecsétekért cserébe: Nespresso kávékülönlegességekkel jutalmazzuk a stand látogatóit.

Azok között, akik az összes pecsétet megszerzik a roadshow állomásokon és helyesen válaszolnak a menetlevelükön szereplő kérdésekre, szeptember elején kisorsolunk egy elektromos rollert!

Az eseményre az e-mobi.hu Facebook oldalán tudsz feliratkozni!

[ult_createlink title=”Hozzászólnál? Itt megteheted!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:25px;”][ult_createlink title=”Ide kattintva csatlakozhatsz az e-autó közösségünkhöz! ” btn_link=”url:http%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]