Drive PX Pegasus – a teljesen önvezető autók agya

E hét kedden tartotta az NVIDIA a GTC Europe rendezvényt, ahol bejelentették a Drive PX platform frissítéseit is. Sokan nem tudják, de az NVIDIA a szállítója az önvezető rendszerek központi egységeinek. Eddig körülbelül mintegy 225 cégnek szállítottak Drive PX sorozatú, autonóm vezetést támogató rendszereket. Pl. Teslának, Audinak, Volvonak és Boschnak is. A jelenlegi legmodernebb csomag…

Hollandia 2030-tól lép

Hollandia eddig csak tervezte, hogy 2025-től ne engedélyezzék a dízel, illetve benzines személyautók forgalmazását, illetve üzembe helyezését. Tegnap azonban a kormány bemutatta az elkövetkező évekre vonatkozó részletes tervét. Ami magában foglalja, hogy 2030-tól csak elektromos autókat helyezhetnek forgalomba. A korábbi hagyományosak persze maradhatnának. A négy koalíciós párt már március óta tervezte ennek lehetőségét. Terveik szerint…

Az első elektromos rendőrautó Magyarországon

Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere elektromos autót adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága részére. Ünnepélyes keretek között 2017. október 9-én adta át Hassay Zsófia Terézváros polgármestere azt a nulla emissziót kibocsátó elektromos autót, melyet a Terézvárosi Önkormányzat 10 millió forint értékben vásárolt a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága részére. A környezetkímélő autó átadásával egy…

A fórum

Tudtad, hogy van egy fórumunk? Itt felteheted a kérdésed, ha elektromos vagy plug-in hibrid autó vásárlásán gondolkozol! Kíváncsi vagy valamire? Érdekel a téma? Még csak ismerkedsz az elektromos autókkal? Nem baj! Kattints és Regisztrálj! Egyre többen vagyunk, így szinte biztos, hogy valaki segít! Az alábbi linkre kattintva tudsz regisztrálni: Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz!

Ingyenes parkolás zöld rendszámmal

Tudtad, hogy ezekben a városokban parkolhatsz ingyenesen zöld rendszámmal? A piros színnel jelöltekre érdemes rákattintani és elolvasni. Fontos infókat tartalmaz!   A térképet a “Kisokos” legördülő menük alatt található “Ingyenes parkolás zöld rendszámmal” almenüvel érheted el. Könyvjelzőkhöz is ajánlott hozzáadni, hogy könnyebb legyen megtalálni. Ha tudtok olyan várost ahol még ingyenes és nincs fent a…

2017-ben 1.1 millió ev és phev autót értékesíthetnek

A globális elektromos és plug-in hibrid autó eladások az elmúlt néhány évben szép számmal megugrottak hónapról-hónapra. Az EV-volumes előrejelzései szerint az idei évben mintegy 1,15 millióra emelkedik az eladott ev vagy phev autók száma. A 2016-os évhez képest ez 48%-os növekedést jelentene. Így az e-autók száma már 1,22%-os világpiaci részesedést érne el, azaz minden 82…

Elektromos Rolls-Royce Phantom érkezhet

A Rolls-Royce még 2011-ben mutatott be egy teljesen elektromos meghajtású modellnek a koncepció változatát, amit 102EX-nek neveztek el. Nem szeretnének felhagyni az ötlettel, erről Torsten Müller-Ötvös a márka vezérigazgatója beszélt. Nevezetesen a Phantomból szeretnének egy teljesen elektromos modellt kiadni. Torsten elítéli a köztes megoldásokat, ezért a hibrid rendszert inkább kihagyná és egyből a tisztán elektromos meghajtásra…

A Penny E-töltőkkel könnyíti meg az e-autósok életét

Nagyon jó hír, hogy a Penny is beáll a sorba és töltő hálózatot telepít a boltjaihoz. Forrás: penny.hu Haladunk a korral, kiépült elektromosautó-töltő telepünk a Hős utcai és Könyves Kálmán körúti áruházunk parkolójában. Mostantól eggyel több okos megoldást kínálunk Önnek: amellett, hogy velünk mindig tele a hűtő, június végétől villanyautóikat is feltölthetik a frekventált budapesti…

22.000 EV-t és PHEV-t értékesítettek augusztusban

Az augusztus általában csökkenő tendenciát mutat a plug-in és teljesen elektromos járművek értékesítésének terén, így nem is számítottunk arra, hogy magas eladási számokat produkál majd az idei nyár vége. Tévedtünk… Az értékesítések nagyjából 68%-kal emelkedtek, amely több mint 22.300-as darabszámot jelentett. A piaci részesedés ~1,7%-a. Az év első nyolc hónapját követően az eladások most már…