Összefoglaló: Milyen Subaru elektromos autókat várhatunk?

0

Ahogy haladunk a sokak szerint paradigmaváltó 2020 felé, valóban egyre több gyártó jelentkezik be elektromos modellel. Köztük olyan klasszikusok is, mint a Ferrari, Subaru, vagy éppen a motorgyártó Harley-Davidson.

Pedig az elektromos meghajtásnak számtalan előnye van, amiket ezek a „klasszikus benzines” életérzésre alapozó márkák is fel tudnának használni. Jelen cikkünk szereplője a Subaru, nézzük meg, esetükben mire számíthatunk.

A márka 2018-ban megkezdheti a plug-in hibrid modellek értékesítéseit az Egyesült Államokban. A hír Európára is hatással lehet, hiszen a káros anyag kibocsátási értékek alacsonyan tartása miatt a 2020-as pénzügyi év végének a környékén leállhat a turbódízel motorral szerelt modellek értékesítése!

2021-re egy sor elektromos autó bemutatását tervezi a Subaru Japánban, több mint valószínű, hogy ezeket az elektromos modelleket hozná Európába a gyártó és töltené ki a dízelmotorok által hagyott űrt az öreg kontinensen. Az elektromos változatok a most legkelendőbbnek számító benzines modellekből készülnének el, a lap szerint pl: Legacy, Outback, Forester és az Impreza. A lenti képeken az Impreza elektromos koncepcióautót láthatjuk.

A következő generációs Subaru WRX STI elhagyja 2.5 literes, turbós benzinmotort és beköltözik a motortérbe egy sokkal hatékonyabb meghajtás, plug-in hibrid alapokon. Nyilatkozott is erről David Dello Stritto, a márka európai értékesítési menedzsere.

“A Subaru óvatosan, de keresi a piac új fejlesztéseit és ezeket szem előtt tartva építi jövőbeli terveit”

Egyesek szerint a hátsó tengelyt egy elektromotor, az első kerekeket pedig egy 2 literes turbós boxermotor hajtaná meg. Ez lehetővé tenné a márkának, hogy megtartsa a híres összkerékhajtását és egyben adoptálhatná az új technológiákat is. 2020-ig nem várható az érkezése, várhatóan egy új padlólemez is bemutatkozik hamarosan a Subarunál.

Ami érdekesebb lehet, az a VIZIV néven futó koncepcióautó. Teljesen elektromos meghajtású lenne és 2021-re várhatjuk talán.

Jelenleg a Subaru nem rendelkezik semmilyen elektromos modellel, ami kapható lenne. Volt egy elektromos modelljük, 40 kW-os elektromos motorral. Ez volt a Subaru R1e, de csupán 200 darabos volt a flotta. 2008 júniusában mutatkozott be, de 2011-ben kis is futott a széria.

A Subaru egy korlátozott kutatási és fejlesztési költségekkel rendelkező kisvállalat, ezért a Toyotával és a Mazdával megkötendő együttműködésen dolgoznak. Ez a két vállalat már jelenleg is megosztja egymással a technológiáit. Pénzt és időt spórolva, a Denso beszállítóval közösen egy “EV Common Architecture Spirit Co Ltd” nevű közös vállalkozást is létrehoztak, aminek részvényeit 90%-ban a Toyota birtokolja.

Forrás: insideevs.com, wikipédia

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!