Kínában is gyártani fogja az elektromos autóit az Audi

0

Pontosan egy hete írtuk meg, hogy az Audi és a Porsche közösen fejleszt padlólemezt az elektromos járművei számára, de ez nem azt jelenti, hogy teljesen egységes autók készülnének a jövőben. Rupert Stadler és a Porsche főnöke, Oliver Blume egyszerre adtak interjút a Stuttgarter-Zeitungnak ahol elárultak pár titkot.

Oliver Blume elárulta, hogy kialakítottak két projektközpontot. Ezek közül az egyik Ingolstadtban az Audi központjában, a másik pedig Weissachban a Porsche fejlesztőközpontjában található. „Az Audi közel 550 fejlesztőt állít hadrendbe, míg a Porsche 300-at. Heti két napon van személyes jelenlét, egyébként videókonferencia és Skype révén dolgoznak együtt”. Fontos, hogy együtt dolgozzanak, ugyanis Blume elárulta, ha külön-külön utakat járnának akkor közel 30 százalékkal lenne magasabb az összköltség.

Ezen kívül kitért még a gyártásra is, ahol elárulta, hogy „Zuffenhausenben lassan elérjük a kapacitásunk határát, jelen helyzet szerint Lipcsében fogjuk a jövő e-autóit gyártani.”

Az Audi gyártásáról, Stadler is beszélt: „Két limuzint Neckarsulmban fogjuk gyártani, a két további SUV-t pedig Ingolstadtban. Továbbá biztos, hogy Kínában is fogunk elektromos autókat készíteni. A kérdés csak annyi, hogy mennyire gyorsan tudjuk ezt megvalósítani.”

Továbbá Blume szerint, a Porsche jelenleg a teljesen elektromos Mission E-re koncentrál. Majd utána, „eldöntjük, hogy melyik modellel kezdjük a további elektromosítást. Lehet, hogy a Macan lesz a következő, sok lehetőséget nyújtanak a fejlesztés alatt álló építőelemek is.”

Ha már Audi, akkor tudtátok, hogy az Audi logó eredetileg négy vállalat közreműködésével kelt életre, és ezt szimbolizálja a négykarikás logó is? A DKW, a Horsch és a Wanderer volt a három másik vállalat, a csoportot pedig Auto Union néven is említették egy ideig. A négykarikás logó pedig csak az 1932-es évtől kezdődően jelent meg az autókon.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!