Nissan elektromos örökség: Nissan Tama (E4S-47-1) – 1947

0

Már itt van a küszöbön az új Nissan Leaf és azt mindenkinek be kell ismernie, hogy a Nissan iszonyatosan sokat tett az elérhető-árú elektromos autózás érdekében, amikor is 2010-ben piacra dobta a Leaf első generációját.

Ezen gondolat mentén úgy döntöttünk itt, az e-cars berkein belül, hogy tisztelgésül ezen teljesítmény előtt, részletesen feldolgozzuk a Nissan e-autós történetének elmúlt 70 évét! Az infógrafika, ami mentén végig megyünk majd, kattintásra nagyban is megtekinthető.

Szóval kezdjük is a sort a márka első elektromos autójával, ami a Tama nevet kapta és 1947-ben adta ki a Nissan. A II. világháború, mint tudjuk igencsak megtépázta a Japán gazdaságot (is), aminek egyenes következménye volt, hogy a nyers olaj rendkívül drága lett, ezzel szemben elektromosság bőven rendelkezésre állt a szigetország területén. Ezért is fordulhatott az elő, hogy a kormány is támogatta az elektromos meghajtást és az ilyen hajtáslánccal szerelt autók gyártását. Így született meg a Tama is, ami ráadásul gyorsan elismerést vívott ki magának és kapható volt belsőégésű-motorosként is. Még taxiként is használták, leginkább az 1950-es években.

Az autó specifikációi pedig:

  • Dimenziók: hossz: 3035mm /szélesség: 1230mm /magasság: 1630mm
  • Tengelytáv: 2000mm
  • Önsúly: 1100kg
  • Ülések száma: 4
  • Hatótáv: 65km
  • Motor: DC 3.3 kW( 4.5 LE)
  • Akkutechnológia: ólom-savas (40V/162Ah)
  • Végsebesség: 35km/h
[vc_video link=”https://youtu.be/rnfmR5Ya1Sk” align=”center”]

Az autóból kiadtak egy pickup kiadást is, igaz ebből nem volt elektromos verzió, de mégiscsak modell-testvérek. A felhozatalhoz aztán később, pontosabban 1948-ban csatlakozott a Tama Junior kompakt személyautó, majd 1949-ben a nagyobb Tama Senior.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!