Jelentős mennyiségű tisztán elektromos modellek érkeznek a Nissan-tól és Infiniti-től a következő években

0

Mindez egy nagyobb, hosszú távú terv része aminek a neve Alliance 2022.

Még 2012-ben mutatta be az Infiniti a tisztán elektromos meghajtású tanulmány autóját, egy 136 LE-s, 24 kWh-s akku pakkal felszerelt sportkupét. Már ekkor bizonyította a márka, nyitni akarását az elektromos meghajtás felé.

Roland Krueger az Infiniti főnöke is optimistán nyilatkozott a két éven belül érkező tisztán elektromos modellről: „Teljesítmény és vezethetőség tekintetében is hozza a hibridektől elvárt értékeket, szeretnénk, ha az Infinitihez méltó különleges vezetési élményt nyújtana”. Krueger kitért a Nissan e-autók kapcsán szerzett tapasztalataira is, melyeket az Infiniti mérnökei is kamatoztathatnak. A márka vezető formatervezője, Alfonsa Albaisa a montery-i autós hét keretében elmondta, hogy az új modell teljesen új alapokra épül. Nem fogják felhasználni a Nissal Leaf padlólemezét.

A Renault-Nissan-Mitsubishi vezérigazgatója, Carlos Ghosn tavaly szeptemberében arról beszélt, hogy az Alliance 2022 program keretén belül legkevesebb, mint 12 tisztán elektromos modellt kell piacra dobniuk. Azonban pontos időrendjük még nem volt ezzel kapcsolatban.

Toshihiro Hirai, a Nissan elektromos részlegének alelnöke megtörte a csendet és elárulta, hogy a Nissan-Infiniti páros 6 e-autóval fog debütálni az elkövetkezendő 5 (4) évben. Egy további bontás szerint a Nissan 4, míg az Infiniti 2 darab tisztán elektromos autót fog piacra dobni ez idő alatt. A Nissan-nak jelenleg kettő elektromos modellje van a piacon, a 2018-as vadonat új LEAF és az e-NV200, ami hamarosan 40 kWh-s akku pakkal lesz rendelhető. Az Infiniti háza táján még nincs e-autó, de a luxusautó márka bejelentette, hogy 2021-re megérkezik az első modelljük.

Ha egy kicsit tovább boncolgatjuk a témát, akkor több mint valószínű, hogy az Infiniti második elektromos autója egy elektromos SUV lesz.

Az egyenlet másik oldalán, ahol a Nissan található, ott arra számíthatunk, hogy elsőként érkezhet szintén egy városi crossover vagy SUV, másodikként egy teljesen új LEAF, harmadik és a negyedik helyen pedig remélhetőleg egy nagyobb teljesen megújult elektromos szedán, vagy esetleg egy Truck.

Ez csak a következő 5 év távlata, a szövetségnek sokkal nagyobb tervei vannak elektromobilitás terén.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!