BMW i8 Coupe a Formula E új biztonsági autója

0

A BMW i a kezdetektől az elektromos formulaautó bajnokság hivatalos partnere, így nem csoda, hogy a frissített i8 verziót választották a biztonsági autóként.

Chile fővárosában Santiagóban rántották le a leplet az új biztonsági autóról, a Qualcomm BMW i8 Coupe Safety Car-ról, a Formula E új biztonsági autójáról. A rendezvényen jelen volt a sorozat alapítója és vezetője is, Alejandro Agag. Agag elmondta, hogy kezdetben sokan azt hitték, hogy a Formula E-nek nincs jövője, de a BMW az első között állt be a széria mögé és nem kételkedtek az új autó verseny sikerében.

Bruno Correira, a biztonsági autó soförje is megszólalt: „Nagy köszönet a BMW-nek, az új autóért. Az ülések, és a bukócsőnek köszönhetően még könnyebb az autó. A teljesítmény és az akkumulátorok kapacitása is valamivel nagyobb lett. Óriási öröm az új BMW i8-at vezetni”

Az autó egyik lényeges különlegessége, hogy induktív töltéssel is lehet tölteni az akkumulátort, köszönhetően a  Qualcomm Halo Prototype Technologynak, és egy új padlólemeznek. Egy órán belül közel 80%-ra tölthető fel a plug-in hibrid modell. Ezen kívül kapott egy szénszálas hátsó szárnyat, első splittert ami fokozza a leszorítóerőt, és a BMW M4 GTS-ból ismerős sportülések is bekerült az autóba. A fékezésről pedig a BMW M karbon-kerámia fékrendszer gondoskodik.

A frissített i8-ban a lítium-ion akkumulátorcsomag kapacitása 34 Ah az eddigi 20 helyett. A 11.6 KWh-s akkumulátorok révén maximum 55 kilométer a tisztán elektromosan megtehető táv. Rendszerteljesítmény 374 lóerő, a gyorsulás 4.4 mp. Az első kerekeket hajtó elektromos motor 12 lóerőt izmosodott (143 lóerő), a háromhengeres, 1500 köbcentis benzinmotor továbbra is 231 lóerős. Az i8 Coupé 120 km/h-ig képes felgyorsítani a villanymotor használatával.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!