A Tesla negyedik negyedéves értékesítési adatai

0

A Tesla közzétette a 2017-es év negyedik negyedéves értékesítési adatait.

Tisztán látni, hogy ez idő alatt a cég közel 35 százalékos növekedést produkált az előző év azonos negyedévéhez képest. Összesen 29.870 darab autót adtak el a negyedév során, ebből 15.200 darab Model S és 13.120 Model X talált gazdára. Model 3-ból pedig mindössze 1.550 darab. A 2017-es évben pedig összesen 101.312 darab autó gördült le a gyártó sorról, 33 százalékkal több mint 2016-ban. A harmadik negyedévben mindössze 260 darab Model 3 hagyta el az üzemet, amiből 220 darabot adtak át. Ehhez képest a negyedik negyedévben az 1.550 darab jónak mondható, mindezt úgy, hogy 2.425 Model 3-at gyártottak az említett periódusban.

A Tesla harmadik negyedéves pénzügyi jelentését követően, Musk arról beszélt, hogy nehéz meghatározni, hogy mikorra sikerül minden problémát megoldani, és hogy esetleg mikor kerül elő egy újabb, ami további hátráltatást okozna. Annyit tudott mondani, hogy a jelenlegi állás alapján arra számítanak, hogy 2018 első negyedévében sikerül csak elérniük a heti 5.000 darabos gyártást a Model 3-nál. Azonban továbbra sem úgy halad a Model 3 gyártásának felfuttatása, ahogyan azt korábban tervezték. Ezért a Tesla szerint 2018 első negyedévének a végére már csak heti 2.500 autó legyártására lesznek képesek. A korábban beígért heti 5.000 darabos számot pedig a második negyedév végére tolták.

A vállalat árfolyama egyelőre 2 százalékot esett a piacok zárását követő kereskedelmi szakaszban.

Ide kattintva csatlakozhatsz a Magyarországi Tesla Club Facebook csoportjához, ahol elmondhatod a véleményed.

[ult_createlink title=”Regisztrálj a fórumunkba! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Legyél Vendégblogger! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Kövess minket a Facebookon is! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:18px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!