UPS belendült, a legtöbb rendelést adta le a Tesla Semi Truck-ra

1

Magyar idő szerint a Tesla november 17-én hajnalban mutatta be legújabb szerzeményét, a Tesla Semi Truck-ot. Teljesen elektromos kamion, aminek a várható hatótávolsága a 800 kilométert is elérheti. Azóta több nagyvállalat adta le az előrendelését a kamionra, november végén pedig már több mint 1.230 darab előrendelésnél tartott a számláló.

A J.B Hunt, Wallmart, Anheuser-Busch, Sysco és a DHL nyitotta a sort, majd a Pepsi rögtön 100 darab kamionra jelezte az igényét, amivel egészen eddig rekordmegrendelőnek mondhatta magát. Eddig! Ugyanis a versengés elindult, és csak a második helyre szorult, ugyanis a UPS nem kevesebb mint 125 kamionra adta le a rendelését.

 A J.B. Hunt és a Wallmart már közvetlenül a bemutató után jelezte igényét egy tesztre, majd jött az Anheuser-Busch, és egy 40 tagból álló flotta megrendelésével megnyitotta a sort. A Sysco 50, a DHL egyelőre 10, a Pepsi pedig rögtön 100 kamionra jelezte igényét, amivel egészen eddig rekordmegrendelőnek mondhatta magát.

 Az Automotive News értesülései szerint a vállalat 25 millió dollárt fizet a modellekért, ugyanis a Founders Edition-ra esett a választásuk, ezért a 150 ezer dolláros alapár helyett 200 ezer dollárt kér értük a Tesla.

A UPS elmondása szerint a Tesla Semi-t az Egyesült Államokban állítják majd forgalomba, a kis flotta pedig tökéletes lehetőséget nyújt nekik arra, hogy egy újabb adag megrendelés előtt alaposan kielemezzék a kamion előnyeit és hátrányait. A fuvarozóvállalat egyébként nem csak a Tesla modelljeire támaszkodik, hiszen nemrég szállította le nekik a Daimler az elektromos Fuso eCanter első példányait, de a cég több szervezettel, sőt, még az Energiaügyi Minisztériummal is együttműködik annak érdekében, hogy flottáik károsanyag-kibocsátása elfogadható szintre csökkenjen.

[ult_createlink title=”Regisztrálj a fórumunkba! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Legyél Vendégblogger! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Kövess minket a Facebookon is! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:18px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!