A Volvo elhalasztja az önvezető rendszerének érkezését

0

A Volvo 4 évvel ezelőtt mutatta be a Drive Me programot, akkor úgy tervezték, hogy 2017 végére már több mint 100 önvezető technológiával ellátott autó fogja járni Göteborg útjait.

Azonban most, úgy döntöttek, hogy várnak még és csak akkor teszik elérhetővé a Drive Me rendszert, ha az teljesen megbízható lesz! Azonban 100 kiválasztott családnak adnak át olyan autókat, melyekben mindössze csak a 2-es szintű önvezető rendszer található meg.

A Volvo nem tudná elviselni, ha a Tesla hibájába esne és ezért nem fognak béta állapotban lévő önvezető rendszert elérhetővé tenni. Mint ismert, a Tesla folyamatos OTA(over-the-air) frissítéseken keresztül toldozza-foltozza a rendszert. Amire már számos panasz is érkezett, a legutóbbi éppen Steve Wozniak-tól.

A Volvo úgy gondolja, hogy a kiválasztott családoktól érkező visszajelzéseket felhasználva tökéletesítsék a rendszert és a fejlesztést. „Kalandunk során megtapasztaltuk, hogy néhány dolgokra sokkal hamarabb választ kaptunk, mint gondoltuk, de az is igaz, hogy néhányszor a vártnál nagyobb nehézségekbe ütköztünk. A szenzorok teljesítménye és a processzorok képességei olyan gyorsasággal fejlődnek, amire 2013-ban gondolni sem mertünk volna. A nagy tempó miatt semmit sem szeretnénk elhamarkodni, így a hardverek kiválasztásával kapcsolatban igyekszünk majd a lehető legkésőbb dönteni”, mondta Marcus Rothoff, a Volvo önvezető projekt vezetője.

Becslések szerint a Volvo 4-es szintű rendszere 2021 körül kerülhet bele minden új modellbe.

[ult_createlink title=”Regisztrálj a fórumunkba! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Legyél Vendégblogger! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Kövess minket a Facebookon is! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:18px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!