Elektromos autótöltő Alcsútdobozon

0

November elején számos hírcsatornán hallottam illetve olvastam egy hiper-szuper Takarék Smart Point-ról, ami már annyira „embertelen”, hogy nem is dolgozik ott senki. Mégis mindent el lehet intézni egy 28 négyzetméteres kis helyen! Érdekesnek és egyben hihetetlennek is tűnt a hír, de nagyon úgy tűnik, hogy a takarékszövetkezeti szektornak haladnia kell a korral, modernizálódik. Azonban elhangzott egy másik mondat is, amire az elektromos autó tulajdonos egyből felkapja a fejét és még jobban odafigyel: „a bejárat előtt pedig napelemes padon tölthetik az ügyfelek a mobiltelefonjaikat és az elektromos autóikat. (origo.hu)”   Napelemes pad amivel autót tölthetünk? Hmm… érdekesen hangzik!

Néhány nap múlva irány Alcsútdoboz, nézzük meg!

Alcsútdobozra érve már erősen figyeltük a feliratokat, szerencsénkre a falu közepén meg is pillantottuk a TAKARÉK totem oszlopát a Szabadság út és Béke út kereszteződésében levő üzletsornál. A parkolóba bekanyarodva feltűnt a napelemes pad és az e-autó töltő oszlop is. Megmondom őszintén, hogy erre számítottam, hiába a fent említett mondat. Oda érve a bank tanácsadó hölgye, Niki már jött is ki és üdvözölt minket. Lehetett látni, hogy a bank arra törekedett, hogy a fiók „modernsége, újszerűsége” már a belépést megelőzően hangsúlyt kapjon. Először a napelemes mobiltöltő padot vettem szemügyre, amin nem csak megpihenni lehet, de a telefont és a tabletet is fel tudjuk tölteni, sőt még a free wifi segítségével az internet is elérhető.

Sokat nem pihentem a padon, mert nagyon hideg volt aznap. Következett az elektromos autótöltő, amit az evopro biztosított a bank számára. 2×22 kW-os töltő oszlop, egyik felén egy fix type2-es kábel, a töltő elején pedig egy szintén Type2-es aljzat található. Mint megtudtuk, a használata a fiók működésének első szakaszában mindenképp ingyenes lesz. A későbbiekben ez változhat amint elindul a fizetős töltés, de a mostani céljuk, hogy a töltő is minél több érdeklődőt vonzzon a fiókhoz így segítve annak elfogadását és működését.

A töltés jelenleg kártyával indítható, ami a fiókban a kezdeti időszakban, munkaidőben (8-16h) elérhető, 1-2 hónapig a tanácsadó hölgy tud segíteni indítani a töltést. Megtudtuk, hogy a későbbi indításhoz az evopro egy applikáció fejlesztésén dolgozik (tekintettel arra, hogy a fiók „digitális”, az „élőerős support” csak meghatározott ideig lesz elérhető), így biztosítva a 24 órás elérhetőséget.

Mivel a fiók azon túl, hogy 21. századot idézi, eszközeivel, formavilágával, színeivel nem titkoltan mintaként is szolgál a homogenizálódó takarékszövetkezeti szektor számára, nem elképzelhetetlen, hogy Smart Pointok mellett egyre több helyen lehet találkozni majd az e-pont töltőkkel is. Mivel a lehetőségek (szállító cég, megjelenés, a telepítés helyszínéül szolgáló parkolók, nemsokára a vezérlő applikáció is) mind adottak lesznek a működéshez, továbbá, ha a gyermekbetegségeken (hiszen a töltő telepítése, üzemeltetése a bank számára is újdonság volt) is túllendülnek. A rendelkezésünkre álló információk szerint igény is lenne az új töltő oszlopokra az elektromos autókat használók részéről.

[dt_small_photos category=”alcsut-tolto”]

Amíg az autó töltött, addig szétnéztünk a bankfiókban is. A Smart Point megnyitásával ennek a folyamatnak egy igen fontos darabja került helyére a 2017. évi Takarékossági Világnap alkalmából Alcsútdobozon, az országban először ezen a helyen gyűjtötte össze a Takarékszövetkezeti Integráció azokat a modern eszközöket, amelyek bankolás szempontjából ténylegesen a 21. századot idézik. A szolgáltató központ kialakításához társ volt a Posta, hiszen 2 modern eszköze (csekk- és csomagautomata) is megtalálható az ügyféltérben ami 7×24 órában elérhető. Érdemes még megemlíteni, hogy a takarékszövetkezeti fiókokon belül elsőként itt üzemel olyan bankjegykiadó automata, amely befizetést is fogad, az e-bankpulton a B3 Takarék Szövetkezet elektronikus bankfelülete használható: utalások, lekötések, egyenleg-lekérdezés ezen keresztül megvalósíthatóak. A B3 Takarék web felületén túl még a Szerencsejáték Zrt., Magyar Posta, Jófogás.hu elektronikus felületeire is beléphet az érdeklődő.

A legérdekesebb számomra a nagy tévé (újdonságokat és ajánlatokat tartalmazza) mögötti „zöld fal” különlegesség volt, ami élő izlandi zuzmóból áll! Hirtelen át is futott az agyamon, hogy a dolgozó szobám egyik falán milyen jól mutatna!

További jó hír, hogy kávé gép is lesz a Smart Point-ban!

Mindenesetre öröm látni, hogy a Takarék is kezd nyitni a jövő felé, és nem utolsó sorban támogatja az elektromos autósokat is!

[dt_small_photos category=”alcsut-bank”]
[ult_createlink title=”Csatlakozz az e-autósok közösségéhez! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Like-olj minket a Facebookon is! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:18px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!