Toyota: „A Tesla nem ellenfelünk, de még csak nem is a példaképünk”

0

A Toyota elnöke szerint a tisztán elektromos autók még nem érettek meg a szériagyártásra, hiszen drágák és hosszú időt vesz igénybe a töltésük.

Takeshi Uchiyamada kijelentése a német Der Spiegelnek nem lehetett meglepő, a gyártónak régóta ez az álláspontja. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy nem érthetőek az indokaik. Ám van reális alapja, hogy ez a két kifogás bizony akár elég gyorsan eltűnhet a képből. A nagy kivárás könnyen átfordulhat hátrányba kerüléssel egy autógyártó esetében. Uchiyamada nyilatkozta:

„Az akkumulátoros autók, melyek nagy hatótávval bírnak, sajnos jelenleg drágák és sokáig tart feltölteni őket. Ezek a fajta autók így nem férnek bele a mi szemléletünkbe”

A Toyota szeretné megőrizni előnyét és pozícióját, így inkább továbbra is a hibrid megoldásokra összpontosít. Ez érthető is, hiszen ennek a gyártási háttere már adott, míg egy teljesen elektromos modell gyártása akkumulátor és alaktrészbeszállítók felkutatását és a gyárak átállítását igényelné, igen gyors időn belül. Pár hónapja viszont a Toyota egy új partnerségi megállapodást kötött a Mazdával, hogy együtt készüljenek fel a technológiai kihívásokra.

Sőt, mint mi is írtunk róla nemrég, egy Toyota-Suzuki megállapodás is született az indiai piac meghódítására elektromos technológiájú autókkal. A Toyota továbbra is fektet kutatási pénzeket a hidrogén-alapú üzemanygecellás meghajtásra és a szilárdtest akkumulátorok fejlesztésére. Ők ebben látják a hatótávnövelés megoldását. Ezért sem gondolja Uchiyamada, hogy nekik a Tesla ellen kéne a piacon helyt állniuk, hisz más irányból közelítik meg a problémát.

„A Tesla nem ellenfelünk, de még csak nem is a példaképünk. Azt hiszem, inkább a német autógyártók azok, akik a Teslában ellenfelet látnak.”

[ult_createlink title=”Csatlakozz az e-autósok közösségéhez! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Like-olj minket a Facebookon! is! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:18px;”]

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!